A szamárköhögés gyanú bejelentések a fővárosból és 17 vármegyéből érkeztek.
Egy új kutatás szerint hat, a TikTok közösségi médiaplatformon népszerűvé vált gyógynövény-kiegészítő potenciálisan májkárosító hatású lehet - közölte a Healthline. A Michigani Egyetem kutatói által végzett tanulmány az ashwagandha, a zöld tea kivonat, a kurkuma, a poloskavész, a Garcinia cambogia és a vörös élesztős rizs (red yeast rice) kiegészítőket vizsgálta.
A kutatók becslése szerint mintegy 15,6 millió amerikai felnőtt fogyasztott az elmúlt 30 napban legalább egy olyan gyógynövény-kiegészítőt, amely májkárosító vagy májkárosító hatású lehet. Dr. Pedram Kordrostami, az Omre étrend-kiegészítő cég alapítója és vezérigazgatója az ashwagandha kapcsán elmondta: "Az Ashwagandha segíthet csökkenteni a kortizolszintet, amitől az emberek jobban és pihentetőbben alszanak." Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy ritka esetekben májkárosodást okozhat.
Samael Tejada, a Liquivida alapítója a poloskavészről megjegyezte, hogy számos kutatás hozta összefüggésbe a növény használatát májkárosodással beleértve a májgyulladás és a májelégtelenség eseteit, amelyek májátültetést tettek szükségessé. A Garcinia cambogia kapcsán Tejada elmondta: "A Garcinia cambogia kapcsán akut májelégtelenségről és hepatitisz-szerű tünetekről számoltak be, gyakran olyan személyeknél, akik más fogyókúrás kiegészítőkkel kombinálták."
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a kockázatok általában csak nagy dózisok esetén jelentkeznek. Fontos, hogy a fogyasztók tájékozódjanak és konzultáljanak egészségügyi szakemberrel, mielőtt bármilyen kiegészítőt elkezdenének szedni - tanácsolták.
Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, az EU egészségügyi szakértőkből álló bizottsága javaslatot tett egyes étrend-kiegészítő összetevők betiltására, mint pl. a kurkuma, a maca, az ashwagandha vagy a melatonin. A javaslat egészen pontosan 13 összetevő - a kumarin (növényi készítményekben), a kurkumin (kurkumakészítményekben), a közönséges orbáncfű, a teafa esszenciális olaj (Melaleuca illóolaj), a melatonin, a piperin, a p-szinefrin (citruskészítményekben), a triptofán, a poloskavész, a maca, az indiai szent bazsalikom, a királydinnye és az ashwagandha (álombogyó) - alkalmazását korlátozná vagy tiltaná.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Healthline idézett cikke pedig ugyancsak a poloskavész, az ashwagandha és a kurkuma lehetséges károsító hatásaira hívja fel a figyelmet. Érdemes tehát valóban jól utánanézni, mit és milyen mennyiségben javasolt fogyasztani a gyógynövényként számontartott szerekből is!
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.