Az egészségügyi minisztérium válságstábja a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a faluban kitört madárinfluenza-járvány eredetét.

Az Egészségügyi Világszervezet megbízásából készült átfogó tanulmány szerint nincs összefüggés a mobiltelefonok használata és az agydaganat között. A kutatás eredményeit az Environment International című folyóiratban tették közzé - írja a CNN.
A vizsgálat során több mint 5 000 tanulmányt tekintettek át, amelyek közül 63, 1994 és 2022 között megjelent kutatást vontak be a végső elemzésbe. Az eredmények azt mutatják, hogy sem a mobiltelefon-használat gyakorisága, sem a használat időtartama nem növeli az agydaganat vagy más fej- és nyaki daganatos megbetegedések kockázatát.
A mobiltelefonok által kibocsátott rádióhullámok egészségügyi hatásaival kapcsolatos aggodalmak régóta jelen vannak a köztudatban. 2011-ben a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) a rádióhullámoknak való kitettséget az emberre nézve lehetséges rákkeltő anyagnak minősítette, ami további kérdéseket vetett fel.
Az új kutatás azonban megerősíti a korábbi tudományos konszenzust, miszerint nincs összefüggés a mobiltelefonok rádióhullámai és az agyrák, illetve általában véve az egészség között. Az eredmények összhangban vannak azzal a megfigyeléssel is, hogy bár a vezeték nélküli technológiák használata az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt, az agydaganatok előfordulása nem emelkedett.
A tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi nemzeti és nemzetközi biztonsági határértékek megfelelő védelmet nyújtanak. Ugyanakkor fontosnak tartják a kutatások folytatását, tekintettel a technológia gyors fejlődésére és a rádióhullámok változó felhasználási módjaira.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A mobilok rádiófrekvencia sugárzásával több kutatóközpont is foglalkozik. Ahogy azt cikkünkben megírtuk a német sugárzásvédelmi hivatal legfrissebb mérései szerint jelenleg az Allview 7Pro mobilkészüléke bocsátja ki a legmagasabb rádiófrekvenciás sugárzást jelenleg, de dobogós a Motorola és a Telekom egyik saját készüléke is.

Hatalmas bajban vannak a magyar gyerekek: erről a szülők is alig tudnak, pedig gyorsan lépni kellene
Folyamatosan emelkedik az önsértő gyerekek száma hazánkban is. Egyre fiatalabban, nem ritkán már kiskamasz korban okoznak rendszeresen és szándékosan fájdalmat maguknak.

Két betegség is durván kilőhet a következő 5 évben: ezekben már eddig is a világelsők között voltunk
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a serdülők egészségének javulása jelentősen elmarad a kisgyermekek egészségében és fejlődésében elért eredményektől.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


