11 °C Budapest
Mental illness - depression.

Nem szabad félvállról venni ezt a betegséget: ha, ezeket a tüneteket érzékeljük, keressünk orvost

MTI
2024. augusztus 27. 12:02

Egy saját fejlesztésű betegségtérkép segítségével, a módszertan finomításával, a depresszió új altípusait azonosították a Műegyetem bioinformatikusai. A Nature Communications című tudományos folyóiratban megjelent kutatás eredményei hamarosan a kezelésekben is hasznosíthatók lesznek - tájékoztatott a BME.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) keddi közleményében felidézik, hogy hét éve született az első publikáció az akkoriban úttörőnek számító kutatásról, amellyel a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának (VIK) szakemberei - a Semmelweis Egyetemen és a Manchesteri Egyetemen dolgozó kollégáikkal közösen - Magyarországon hozták létre a 250 leggyakoribb betegség egymásra hatásának első térképét. Az Antal Péter vezette kutatásban egy elektronikusan elérhető, kereshető, a különböző betegségek egymásra hatását bemutató térképet alkottak.

A közlemény szerint a betegségek közötti rendszerszintű kapcsolatok vizsgálata azóta is halad, a brit UK Biobank adatbázisának felhasználása mellett további nemzetközi (finn, katalán) adatbázisokat is felhasználva. Most az eredeti elemzést továbbfejlesztve elkészült egy olyan módszertan, amely már a betegségek időbeli dinamikáját is képes kihasználni a közös molekuláris biológiai háttér felismerésére és a több betegségben szerepet játszó molekuláris mechanizmusok felfedezésére.

A rendszerrel sikerült kiemelni a depresszió releváns társbetegségeit és így felfedezni olyan közös, a depresszióval és társbetegségeivel is kapcsolatban lévő faktorokat - genetikai hátteret, környezeti és életmódbeli sajátosságokat, molekuláris útvonalakat -, amelyek az egyes betegségekre külön-külön fókuszáló elemzések esetén rejtve maradtak volna.

"A fejlesztés jelentősége, hogy a depresszió és közvetlen társbetegségeinek a közös hátterét megértve elkülöníthetők lehetnek a depresszió fontosabb altípusai, a pontosabb kórkép pedig értelemszerűen hatékonyabb kezelést tesz lehetővé" - magyarázta a közleményben Antal Péter, a VIK Mesterséges Intelligencia és Rendszertervezés Tanszékének docense, aki beszámolt arról is, hogy ez egy hosszú kutatás, még 2013-ban pályáztak először a UK Biobank adatainak használatára, és most is van egy futó projektjük, az Alzheimer-kór, illetve általában a demencia területén, ausztrál-kanadai-német-holland-magyar együttműködésben. A kutatók legújabb eredményeikről augusztus 21-én számoltak be a Nature Communications című tudományos folyóiratban.

JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Iskolakezdés 2024 felmérés

A Pénzcentrum oldalán rendszeresen végzünk nagymintás felméréseket, a mostani a 2024/2025-ös tanév legégetőbb kérdéseire adhat választ: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt az iskolakezdésre, hol milyen tanárokból van a legnagyobb hiány, mi a véleményük az oktatás színvonaláról és vajon jut-e még pénz idén különórára? Ha nevelsz általános iskolás vagy középiskolás gyermeket, kérünk, szánj 5-10 percet a kérdőívünk kitöltésére, ezzel is segíted a munkánkat és hogy valós képet kapjunk az ország helyzetérről.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 13. péntek
Kornél
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?