Dr. Müller Cecília 2025. május 31-én, hosszú és eredményes szakmai pályafutását követően...

A dán biotechnológiai vállalat, a Bavarian Nordic bejelentette, hogy kérelmet nyújtott be az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) annak érdekében, hogy a majomhimlő elleni vakcinájuk használatát kiterjesszék a 12-17 éves korosztályra. A kérelmet azzal indokolták, hogy az Afrikában jelenleg is zajló mpox járvány különösen súlyosan érinti a gyermekeket és serdülőket, akik fokozottan veszélyeztetettek a betegséggel szemben - írja a Portfolio.
Paul Chaplin, a Bavarian Nordic vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az oltóanyagokhoz való szélesebb hozzáférés sürgős szükségességét az mpox-járvány által leginkább sújtott fiatal korosztály esetében különösen fontos biztosítani. A cég tervei szerint az EMA jóváhagyása esetén az év végéig kiterjesztik a vakcina forgalomba hozatali engedélyét a serdülőkre.
Ezen felül a vállalat egy klinikai vizsgálat előkészítésén is dolgozik, amely a vakcina biztonságosságát vizsgálná a 2-12 éves gyermekek körében. Ez a vizsgálat tovább bővítheti a vakcina alkalmazási körét, és ezzel potenciálisan hozzájárulhat a fiatalabb korosztály védelméhez is.
A majomhimlő terjedése nem olyan gyors és könnyű, mint a Covid-19 vagy az influenza, mivel szoros fizikai érintkezés szükséges a fertőzéshez, és a fertőzések többsége szexuális úton terjed. Ezért a megfelelő óvintézkedésekkel a fertőzés megelőzhető.

Hatalmas bajban vannak a magyar gyerekek: erről a szülők is alig tudnak, pedig gyorsan lépni kellene
Folyamatosan emelkedik az önsértő gyerekek száma hazánkban is. Egyre fiatalabban, nem ritkán már kiskamasz korban okoznak rendszeresen és szándékosan fájdalmat maguknak.

Két betegség is durván kilőhet a következő 5 évben: ezekben már eddig is a világelsők között voltunk
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a serdülők egészségének javulása jelentősen elmarad a kisgyermekek egészségében és fejlődésében elért eredményektől.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


