Indulás közben baleset történt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Pegasus Airlines PC332 számú Budapest Isztambul járatánál.
Baleset a Nemzetiben: maradandóak Horváth Lajos Ottó sérülései, egyik kezét sosem tudja már rendesen használni
Maradandó sérüléseket szenvedett a Nemzeti Színházban történt balesetben Horváth Lajos Ottó - derült ki egy friss igazságügyi orvos szakvéleményből. A színész soha többé nem fogja tudni behajlítani a bal kezét, a szorítóereje is magas százalékban csökkent.
Horváth Lajos Ottó és ügyvédei igazságügyi orvos szakvélemény elkészítését kérvényezték a Nemzeti Színházban történt baleset körüli botrány nyomán - írja a Blikk. A vizsgálat pedig egyértelműen megállapította, hogy bár a baleset óta még nem telt el egy teljes év, már néhány hónap után kijelenthető, hogy a művész az esés során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek maradandó fogyatékosságot eredményeztek.
A szakvélemény szerint a Horváth Lajos Ottó jobb keze – amellyel az esés közben az egyik reflektorba tenyerelt, és több órán keresztül műtöttek – olyan mértékben roncsolódott, hogy már soha többé nem fogja tudni behajlítani a kezét, a szorítóereje is magas százalékban csökkent. A többméteres zuhanás során eltört a lába, valamint a válla, a térde és a lábfeje is súlyosan sérült.
Továbbra sincs még megállapodás a kártérítés kapcsán, de még mindig a békés megegyezésben hiszünk, ami mind a két fél számára a legjobb megoldás lenne. Amíg ennek egy szikrányi esélyét is látjuk, ezt szorgalmazzuk majd
- mondta dr. Borbély Zoltán, a színész jogi képviselője. Hozzátette: a rendőrség is készít majd egy kiegészítő szakvéleményt, amely bizonyára ugyanezt erősíti majd meg.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Róka László, MTI/MTVA








