Toothache pain

Érzékeny fogak? A legkisebb tünet is jelezhet súlyos gondot: ilyen esetben ne halogasd a szűrést

2024. július 24. 16:35

A fogápolási rutint még ma is hajlamos sok felnőtt elhanyagolni, ami mindamellett, hogy súlyos egészségügyi és esztétikai problémákhoz vezethet, a társas kapcsolatokra is negatívan hathat. Éppen ezért érdemes minél előbb változtatni a szokásainkon, hogy a következő generáció már szájhigiénia-tudatos felnőtté válhasson.

A WHO felmérése szerint Európa áll a legrosszabb helyen a szájbetegségek terén: a lakosság több mint felének van fogproblémája vagy egyéb szájüregi rendellenessége. A károsodott fogak számát tekintve is listavezető a régió: több mint 33 százalék a lukas fogak aránya, ami 335 millió beavatkozást jelent. A hibás szájápolási technikák mellett a szervezet szerint az is problémát jelent, hogy sokan nincsenek tudatában a káros következményekkel és azzal, hogy a fog- és szájüregi problémák az egész szervezetre hatással lehetnek.

A generációs átörökítés szempontjából is kikerülhetetlen feladat a szájhigiéniás szokások megreformálása, a gyerekek ugyanis leginkább a szülői példa alapján sajátítják el a mindennapi rutint. Dr. Dergez Márk fogszakorvos szerint már az első fogacskák megjelenése előtt érdemes a gyereket hozzászoktatni a rendszeres fogmosáshoz.

„A maradandó fogak esetében fogselymet is érdemes használni a teljes szájhigiénia biztosítása érdekében. Az elektromos és intelligens fogkefék különösen ajánlottak, mert alaposabb tisztítást tesznek lehetővé, a nagyobb gyerekek pedig élvezik használni az olyan technológiai újításokat, mint például az AI alapú eszközök” - fejtette ki a MindentMent rendelő fogszakorvosa.

A szakértő szerint szülőként a leginkább azzal mutathatunk példát, hogy mi magunk is rendszeresen és alaposan mossuk a fogunkat. Érdemes együtt végezni a fogmosást a gyerekekkel, hogy lássák és tanulják a helyes technikát. Ezen kívül érdemes a kicsikkel a fogápolás fontosságáról is beszélni, valamint szokássá tenni a rendszeres fogorvosi látogatásokat. Az Oclean Care+ applikáció a szülők segítségére lehet, mint a szülők eszköze a gyermekek fogmosási szokásainak felmérésére és nyomon követésére.

„Gyakori hiba, hogy a szülők nem figyelnek eléggé a gyermekek fogmosási technikájára és nem ellenőrzik annak alapos végrehajtását. A napi kétszeri fogmosás elengedhetetlen, ehhez használjunk fluoridos fogkrémet és fogselymet is a lepedék eltávolítására. Az intelligens elektromos fogkefe jó választás lehet, hiszen a legmodernebb eszközök arra is felhívják a figyelmet, hogy mikor váltsunk át a fogsor másik oldalának tisztítására, illetve képesek feltérképezni a szájüreget, így pontosan tudhatjuk, minden fogat alaposan megtisztítottunk-e” – tette hozzá a fogorvos.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Veszélyes figyelmen kívül hagyni az intő jeleket

Dr. Dergez Márk szerint sokan hagyják figyelmen kívül az olyan intő jeleket, mint az ínyvérzés és az ínygyulladás, ami komolyabb problémákhoz vezethet. A rossz lehelet és a fogkő jelenléte is olyan problémák, amelyeket nem szabad elhanyagolni, hiszen ezek a problémák olyan változásokat indíthatnak el a szervezetben, amelyek súlyos eltéréseket, betegségeket okozhatnak.

Az elhanyagolt szájhigiénia komoly egészségügyi problémákhoz vezethet, mint például szívbetegségek, cukorbetegség és légúti megbetegedések. Ugyanakkor pszichés hatásai is lehetnek, mint például a rossz lehelet miatti társas kapcsolatok romlása. A szájhigiénia elhanyagolása a fogak elvesztését és fájdalmat is okozhat. A mai fiatal generáció számára sokkal több szájápolási eszköz áll rendelkezésre, mint ami az idősebbeknek valaha volt. Fontos megtanítani az idősebb generációnak ezen eszközök használatát, hiszen az applikációk és okos eszközök is jelentős segítséget nyújthatnak a szájüreg tisztán tartásában

- tért ki rá a fogorvos. A modern eszközök használata nagyban hozzájárul a szájüreg és a fogak karban tartásához, ráadásul a használója könnyedén fel tudja mérni, mennyire hatékony a tisztítás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 21. 19:19