A Kínai Mezőgazdasági és Vidékügyi Minisztérium megerősítette a H5 madárinfluenza jelenlétét vadon élő szárnyasoknál Nyugat-Kínában.
Kongóban a majomhimlő új, könnyebben terjedő formája jelent meg, amelynek megfékezésére az ország egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, miközben a tudósok új vizsgálati stratégiák kidolgozását sürgetik a mutációk nyomon követése érdekében - írta meg az AP News.
Kongóban az majomhimlő-járvány terjedésével küzdenek, amelynek egy új formáját észlelték egy bányászvárosban. Ez a mutáció könnyebben terjedhet az emberek között. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az országban január óta több mint 4500 feltételezett megbetegedést és közel 300 halálesetet regisztráltak, ami jelentős növekedést jelent a tavalyi adatokhoz képest. Emiatt Kongó egészségügyi vészhelyzetet hirdetett ki.
A kórházba került betegek vizsgálatai alapján a tudósok arra következtettek, hogy a majomhimlő új genetikai mutációi az emberek közötti folyamatos terjedés eredményei lehetnek. Dr. Placide Mbala-Kingebeni, a tanulmány vezető kutatója szerint ez azt jelenti, hogy a vírus egy új fázisába lépett. A legtöbb beteg által jelentett tünetek enyhébbek és elsősorban a nemi szerveken jelentkeznek, ami nehezebbé teszi a diagnosztizálást.
A WHO szerint az új változat miatt új vizsgálati stratégiákra lehet szükség. Mbala-Kingebeni hangsúlyozta, hogy Kongóban kevesebb mint felét vizsgálják meg a majomhimlőben szenvedő embereknek, ami a rejtett átvitel veszélyét rejti magában. A betegség szexuális úton történő terjedése különösen aggasztó, mivel a megbetegedések egyharmadát szexmunkásoknál észlelték. A himlővel rokon majomhimlőnek két fajtája ismert: az egyik súlyosabb tünetekkel járhat, míg az enyhébb esetben a fertőzöttek többsége túléli a betegséget.
A Kamitugából jelentett esetekben egy új mutációt azonosítottak, amely több mint 240 megbetegedésért és legalább három halálesetért felelős lehet. Dr. Boghuma Titanji szerint ez aggodalomra ad okot, mivel arra utalhat, hogy a vírus alkalmazkodik ahhoz, hogy hatékonyan terjedjen az emberek között. Kongóban vakcinák és kezelések hiányoznak e járvány megfékezéséhez.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Dr. Dimie Ogoina szerint az új szituáció nyugtalanítóan hasonlít a HIV korai szakaszán tapasztalt helyzetekre, különös tekintettel a szexmunkások körében tapasztaltakra terjedésre. Dr. Michael Ryan szerint annak ellenére, hogy a majomhimlő továbbra is terjed Afrikában és másutt is, eddig nem nagyobb energiabefektetés a probléma kezelésébe.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Találj egy embert, és nyert ügyed van - választási furcsaság
- Véres ukrán siker Szaúd-Arábiában
- Vulkanológus: a vulkánok akkor is veszélyesek, amikor éppen nem működnek
- Donald Trump fegyverekről beszélt
- Vallási előírások tettek be a Wizz Air utasaink
- Külföldön szavazna az EP-választáson, ez egy fontos szabály