A Bethesda Gyermekkórház közlése szerint egyetlen ügyeleti napon akár öt-hat gyerek is bekerülhet a sürgősségire rollerbaleset következtében.

Ez történhet a testeddel, ha napi 4 doboz energiaitalt megiszol: így járt a 36 éves édesapa
Andy Hammond korábban napi két liter Monster energiaitalt fogyasztott és súlyos egészségügyi problémái alakultak ki, miután 20 évig tartó függősége következtében veseköveket diagnosztizáltak nála - közölte a DaliyMail.
Andy Hammond korábban a brit hadseregben szolgált és már hosszú ideje küzdött energiaital-függőségével. Naponta akár két liter Monster energiaitalt is elfogyasztott. Az ünnepi időszakban azonban váratlanul összeesett az otthonában, és karácsony napján kórházba került. A kivizsgálás során kiderült, hogy egy 4 mm széles vesekövet találtak a szervezetében.
Az orvosok azt feltételezik, hogy a vesekövek kialakulása összefüggésbe hozható energiaital-fogyasztásának aránytalanul magas mértékével. Bár konkrét bizonyítékot nem találtak erre vonatkozóan,
több tanulmány is utal arra, hogy az energiaitalok túlzott fogyasztása egészségügyi problémákhoz vezethet.
A férfi tinédzserkorától kezdve rendszeresen fogyasztott energiaitalokat, melyek közül a Monster lett a kedvence. Elmondása szerint nem az ízük miatt kedvelte őket annyira, hanem inkább megszokásból itta őket. A helyzet azonban drámaian megváltozott 2023 decemberében, amikor súlyos tünetek jelentkeztek nála, úgymint véres vizelet és súlyos húgyúti fertőzés. Majd két nappal később otthonában összeesett.
A Hartlepooli Egyetemi Kórházba szállítva CT-vizsgálattal állapították meg a nagy vesekövet. Műtétre került sor, melynek során egy sztentet helyeztek el a veséi és húgyhólyagja között annak érdekében, hogy segítsék a vizeletürítést.
A volt katona az eset után ébredt rá arra, hogy sürgősen életmódváltásra van szüksége. Az orvosok arra is felhívták a figyelmet, hogy ezek az esetek azért is nagyon veszélyesek, mert ha valaki nem kerül időben orvoshoz, akár vérmérgezést is előidézhet a szervezetben, melynek kimenetele akár halál is lehet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az NHS (the National Health Service) szerint a vesekövek a szervezetben felhalmozódott salakanyagokból alakulnak ki, és meglehetősen kemény csomók formájában jelennek meg a testben. Ezek rendkívül fájdalmas állapotot okozhatnak és kezelés nélkül további komplikációkat eredményezhetnek.
Ahogy azt korábban mi is megírtuk Magyarországon is többször szóba került már az energiaital betiltása a fiatalok körében, de egyelőre konkrét döntés még nem született a témában. A Pénzcentrum videóblogjában, a CashTag-ben mi is foglalkoztunk a témával. A Cashtag utána járt, hogy mennyire van alapja a meglévő visszhangnak a társadalomban, ami az energy drinkeket övezi. A több megkérdezett szakértő közül először Dr. Zacher Gábor, főorvost, oxyológust, mentőorvost fejtette ki a véleményét a témában, hogy valóban nagyobb kockázattal jár-e az energiaital fogyasztása a kávénál.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


