26 °C Budapest
Young woman laying in bed and using smart phone.

Így teszi tönkre magát rengeteg magyar a rossz alvással télen: nem is tudják, hol hibáznak

2024. február 4. 17:55

A hideg és sötét téli időszakban sokan érezhetik magukat fáradékonyabbnak. Nem csak az évkezdés fáradtsága állhat a jelenség hátterében, az emberi szervezet ugyanis hormonális szinten társítja a sötétséget az alvással. Emellett sokakat érinthet a szezonális depresszió is. Lendületet adhat a tél utolsó hónapjaihoz és a téli fáradékonyság leküzdéséhez is, ha ismerjük alvási szükségleteinket és tudatos rutint alakítunk ki – derül ki egy friss összeállításból.

A lakosság több mint felének rossz az alvásminősége, közel hatvan százalék pedig saját bevallása szerint sem alszik jól. Ez azonban összességében nem azt jelenti, hogy ilyen magas az alvásbetegséggel küzdők aránya, de tény, hogy gyakoriak az időszakos alvásproblémák is, és az évszakok is befolyásolják, hogyan alszunk – derül ki a Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató Intézet kutatásából.

A téli sötét napokon például azért olyan nehéz aktívnak maradnunk, mert az agyunk a sötétséget az alvással társítja. A melatonin, az alvás egyik meghatározó hormonja. Közreműködésével tudunk könnyedén elaludni és átaludni az éjszakát. Kizárólag a sötétség hatására indul el a termelődése az agyban. Ez jelzi a szervezetnek, hogy a test felkészül az alvásra.

A fény segíthet a kíméletes ébredésben

Amint a szemünk reggel megérzi a fényt, a melatonin termelése leáll, és alacsony marad, mindaddig, amíg fény éri a szemünket. Minél világosabb van körülöttünk, akár természetes vagy lámpafény, agyunk és testünk annál inkább érzi, hogy ideje felkelni. A melatonin mellett a kortizol hormon is befolyásolja a sötétebb reggelekre adott reakcióinkat.

A kortizolszint-növekedés körülbelül 30 perccel az ébredés után következik be, és segít éberré válni, ezután érezzük igazán: készen állunk a napkezdésre. A kutatások azt mutatják, hogy ez a reakció sokkal intenzívebb, ha fénynek van kitéve, míg a reggeli sötétség és szürkület idején sokkal gyengébb. „Próbáljunk reggel a lehető leghamarabb természetes fényhez, napfényhez jutni. Ha ez nem sikerül, a lámpafény is megteheti a hatását, hogy kevésbé álmosan keljünk” – tanácsolja Horváth Sándor, a JYSK alvásszakértője.

Segít a következetes alvásidő

Fontos lenne, hogy minden nap ugyanakkor ébredjünk, és ugyanabban az időben feküdjünk le, függetlenül attól, hogy munkanapról van-e szó vagy sem. Szervezetünk evolúciósan a Föld forgásának ciklusára hangolódott. „A cirkadián ritmusunk évszaktól és éghajlattól függetlenül 24 órában „osztja be” az alvási-ébrenléti szakaszainkat. Ez határozza meg a természetes, belső folyamatainkat és számos élettani funkcióra is hat. A cirkadián ritmus megzavarása több betegség előfordulásának a kockázatát növeli” – teszi hozzá G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

Hiába érezzük úgy, hogy télen többet kellene aludnunk, valójában nincs szükség több alvásra, mint az év más időszakaiban. Ez pedig a legtöbb felnőtt esetben hét és kilenc óra között mozog.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Komolyabb okok is állhatnak a fáradtság mögött

A hangulatunk is más a téli évszakban, de nem szabad összekeverni a levertséget a szezonális depresszióval. A tudomány szezonális effektív zavarnak (SAD) hívja a jelenséget, amelyben a becslések szerint a lakosság ezrei érintettek. A SAD-ban szenvedőknek alacsonyabb a reggeli kortizol termelődési reakciója a sötét téli reggeleken és magasabb szintű stresszt és szorongást élnek meg a mindennapokban.  

Az alvászavar az egyik leggyakoribb tünete, de az is jellemző, hogy a SAD-et tapasztalók órákkal több időt töltenek az ágyban alvás nélkül is, ami az álmatlanság érzetét kelti. „Ha valaki a szezonális affektív zavar tüneteit tapasztalja, ne habozzon felkeresni szakembert. Számos kezelési lehetőség áll rendelkezésére, mint például: a fényterápia, a kognitív viselkedésterápia” – hangsúlyozza G. Németh György.

Megfelelő ággyal lehet igazán pihentető az alvás

Lehetséges, hogy nem a sötétség vagy a lehangoltság okozza a fáradékonyságot, hanem a nem megfelelő fekhely. A túl puha és a túl kemény matrac, a gerinc nem megfelelő alátámasztása egyaránt okozhat olyan kényelmetlenséget, ami elégtelen alváshoz vezet.

A matracválasztás első szempontja télen is a kényelem és a tartás, hogy garantálja a pihentető alvást és a hát váz-és izomrendszerének egészséges tartását. G. Németh György szerint a matrac vastagsága segíti a megfelelő alátámasztást és a jobb súlyelosztást a nyomáspontok enyhítésére. Az igazi téli matrac bajnokok a memóriahabos matracok, mivel ezek alkalmazkodnak a test formájához és megtartják a hőt. Egyes matracok segíthetnek a kényelmes alvási hőmérséklet fenntartásában is, ami a gyors elalvás kulcsa. Ha sikerült megtalálni a megfelelő matracot, érdemes vigyázni rá. Ebben segíthet egy matracvédő, ami megóvja a matracod a szennyeződésektől, ezzel meghosszabbítva az élettartamát.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. július 28. hétfő
Szabolcs
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?