Tanácsokat ad a nyári utazásokhoz az AMS.

Rengeteg kórház és egyetem adósságát fizeti ki az állam: repkednek a milliárdok, de ez is kevés
Az állami kórházak és az alapítványi egyetemek adósságuk 71 százalékának a kifizetésére adott forrást a magyar állam, de ez még bőven nem a teljes összeg – írja a Népszava.
Az állami kórházak és az alapítványi egyetemek adósságuk 71 százalékának a kifizetésére adott forrást a magyar állam – derül ki Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkárának gyorselemzéséből. A tartozásokra fordítható 90 milliárd forint kifizetése után azonban még marad csaknem 36 milliárd forint adósság. Ez az összeg ráadásul januárra elérheti az 50 milliárd forintot is – írja a lap
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) kedden tette nyilvánossá azt az adatsort, amely intézményenként közli, hogy melyik kórház mekkora összeget kaphat számlái kiegyenlítésére. A szórás viszont nagy, van olyan intézmény, ami mindössze adósságainak 25, de olyan is, például a Szent Imre kórház, amely a kifizetetlen számláinak 95 százalékára kapott támogatást.
Érdekesség, hogy az állami fenntartású kórházak mellett jelentős közpénzt kaptak adósságrendezésre az alapítványi formában működő magánegyetemek. A legnagyobb adóssága, 11,2 milliárdos tartozása a Debreceni Egyetemnek van, itt az állami támogatásnak köszönhetően mintegy nyolcmilliárd forintnyi számlától szabadulhatnak meg. Hasonló összeggel, 7,8 milliárd forinttal adósodott el a pécsi és a szegedi orvosképzéssel foglalkozó egyetem is, e két intézménynek 6,2 milliárdot utalt a NEAK.

Súlyos, ami kiderült az "önkéntes" gyógyszertári árcsökkentésről: erről minden magyarnak tudnia kell
Az önkéntes gyógyszerár-korlátozás keretében 25 nem támogatott gyógyszer árát csökkentik a nagykereskedők, amelyek közül 24 szerepel a KSH fogyasztói kosarában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


