Egy átfogó felmérés szerint a hazai vallásos közösségek tagjai ma már elsősorban az online térben fogyasztanak hitéleti tartalmakat.
Azt mindenki tudja, hogy a fogamzóképes kor vége felé gyermeket vállalni jelentősen nagyobb kockázatot jelent, azonban azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy túl fiatalon se jó teherbe esni. A Semmelweis Egyetem friss kutatása szerint a leggyakoribbak és legveszélyesebbek a keringési rendszer fejlődési rendellenességei ezekben az esetekben, illetve a 20 év alatti anyák esetében fennáll a veszélye a szív fejlődési rendellenességei, illetve az ajak és a szájpadláshasadékok kialakulásának.
Egy friss kutatás szerint 23 és 32 éves kor között lehet a legbiztonságosabb a gyermekvállalás. Ennek oka, hogy ekkor a legkisebb az esélye bizonyos szülési rendellenességek kialakulásának. A szakemberek a tanulmány során 31128 nem-kromoszomális fejlődési rendellenesség miatt szövődményessé váló terhességet vizsgáltak, melyhez a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartásának 1980 és 2009 közötti adatait használták fel.
Azt már korábban is lehetett tudni, hogy a genetikai eredetű rendellenességek, mint a Down-szindróma és az anyai életkor között vannak összefüggések, azonban a nem-kromoszomális anomáliák esetében még kevés kutatás született ez idáig.
A nem-genetikai eredetű születési rendellenességek nagyon gyakran az anyát ért környezeti ártalmak miatt alakulhatnak ki. Mivel a fejlett világban mára rendkívüli mértékben kitolódott a gyermekvállalási életkor, ezért fontos, hogy mi orvosok, megfelelően tudjunk reagálni erre a tendenciára. Kutatásunknak fontos szerepe lehet a modern kori biztonságos terhesgondozási – szűrési protokollok kialakításában is
– magyarázza dr. Ács Nándor, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A vizsgálat során a Semmelweis egyetem kutatói arra találtak bizonyítékot, hogy a 22 éves kor alatti szüléseknél általánosságban 20 százalékkal, míg 32 fölött 15 százalékkal nő a nem-kromoszomális rendellenességeknek a kialakulási kockázata az ideális (23-32) gyermekvállalási életkorhoz képest.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







