A magyar járványügyi hatóság nem ellenőrzi a hazai strandok és természetes vizek agyevőamőba-fertőzöttségét.

Te meg tudnál élni 58 ezer forintból? Szomorú: ennyit kap egy leszázalékolt mentőápoló 45 év után
Leszázalékoltak egy korábban 45 évig mentőápolóként dolgozó magyar férfit, aki egy beteg cipelése miatt sérvet kapott. Még nem nyugdíjas, a rokkantsági ellátása 58 ezer forint, munka nélküli lett, nem tudja, ebből hogyan lehet megélni – adott hírt a férfi kálváriájáról az RTL Híradó.
Rokkantsági ellátás címén 58 ezer forintot kap most havonta egy férfi, akit azért százalékoltak le, mert egy beteg cipelésekor sérvet kapott. A korábban 45 évig mentőápolóként dolgozó Nieberl Ferenc azt mesélte, hogy az üzemorvos javaslatára az országos mentőszolgálat megszüntette a munkaviszonyát, és ezzel be is zárult a kör, 63 évesen leszázalékolt munkanélküli lett.
Keserűségében a férfi nyílt levelet írt Orbán Viktornak, melyben többek között azt kérdezi, hogy a jelenlegi infláció mellet, hogyan éljen meg ebből az összegből. A riportban megszólal a Független Egészségügyi Szakszervezet is, szerintük az elmúlt években a munkavállalók kárára változtak a jogszabályok. Ebből következhet, hogy egészségügyi dolgozók válhatnak hasonló helyzetekben védtelenné, és egyre nehezebb nekik bizonyítaniuk, hogy a munkájuk miatt szenvedtek egészségkárosodást.
(Címlapkép - Bruzák Noémi, MTI/MTVA)

Súlyos, ami kiderült az "önkéntes" gyógyszertári árcsökkentésről: erről minden magyarnak tudnia kell
Az önkéntes gyógyszerár-korlátozás keretében 25 nem támogatott gyógyszer árát csökkentik a nagykereskedők, amelyek közül 24 szerepel a KSH fogyasztói kosarában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


