A szorongásos zavarok típusai: mi a szorongás, mit tehetünk szorongás ellen?

A túlzott mértékű szorongás nem normális jelenség, hanem egészségügyi probléma: tudd meg, mi az a szorongás, mi a szorongás jelentése és mik a szorongás tünetei! Amellett, hogy megtudhatod, mi a különbség a félelem és a szorongás között, azt is eláruljuk, milyen a szorongás a beteg és a szakértő szemszögéből, milyen szorongás típusok léteznek (pl. a generalizált szorongás vagy a szeparációs szorongás mikor jelent problémát). Mit tehetünk a szorongás ellen mi magunk, mikor érdemes a szorongás problémájával orvoshoz fordulnunk?

Mi a szorongás?

A szorongás alapvetően az emberi élet természetes velejárója: mindannyian érzünk szorongást, idegességet, félelmet, aggodalmat, ha az életünk váratlan fordulatot vesz, ha valamilyen új, megterhelő élethelyzettel kell szembenéznünk. Az az ember, aki sohasem szorong, beteg (egész pontosan pszichopata) – ellenkező esetben az egészséges ember életében teljesen helyénvaló, ha szorongást érez rövidebb vagy huzamosabb ideig is (ha például teljesítményhelyzetbe kerülünk, vagy ha lelkileg megterhelő akadályba ütközünk).

Akkor beszélünk betegségről, azaz szorongásos pszichés zavarról, ha az egészséges mértékű szorongás, ami csak bizonyos élethelyzetek kapcsán jelentkezik, átvált egy, a hétköznapokat teljes mértékben uralma alá hajtó, állandósult érzéssé, vagy ha a szorongás tárgya irreális, nem valós, hanem vélt veszély. A kóros szorongás, mint pszichológiai betegség az agy félelmi rendszerének (amigdala) a helytelen működéséből adódik, de a krónikus szorongás hátterében a GABA alacsony szintje is állhat. A kóros szorongásra való hajlam összeköttetésben áll az emberi személyiséggel (egyesek körülményesebb, töprengőbb, aggodalmaskodóbb embertípusok), illetve az alkoholizmus utóhatásaként is kialakulhat.

Mi a különbség a félelem és a szorongás között?

A szorongás és a félelem egyaránt természetes emberi reakciók, azonban gyakran hajlamosak vagyunk egy kalap alá venni ezt a két kifejezést. A szorongás tárgya jellemzően egy jövőbeli esemény, amivel kapcsolatban tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érezzük magunkat – minél nagyobb bennünk a vélt/valós alkalmatlanság érzése, annál erősebb szorongással állunk szemben, általában hosszabb ideig. A szorongással ellentétben a félelem a jelenben meglévő, konkrétabban megfogható veszélyforrásra fókuszál. Mindkét esetben stresszhelyzetbe kerülünk.

Szorongás: valós és vélt félelmek

A szorongás a pszichológusok szemszögéből egy valós vagy vélt élethelyzetre adott pszichés reakciót takar. Nem feltétlenül a helyzet, hanem annak a megítélése váltja ki belőlünk a szorongó reakciót, mindez azt jelenti, hogy a vélt veszélyhelyzet éppen ugyanolyan szorongást, stresszhelyzetet okoz, mint a valódi veszély. A szorongás hátterében meghúzódó valós élethelyzetek közé tartozhat egy nyilvános szereplés, egy betegség, bizonytalan anyagi helyzet vagy a munkahely elvesztése – ezzel szemben a vélt veszélyek közé tartozik például a betegség bekövetkezésére vonatkozó aggodalom, a jövőbeli alulteljesítéshez kapcsolódó szorongás, vagy a munkahely vélt elvesztése.

A szorongás tünetei: milyen a szorongás?

A szorongás mindenkinél egyedi testi és érzelmi, gondolkodásbeli, viselkedési tünetek formájában jelenik meg. A szorongás testi tünetei gyakran izommerevség, remegés, izzadás, szájszárazság, szapora pulzus, légszomj formájában jelennek meg, de gyakori vizelési inger, emésztési problémák (pl. hasmenés) és más szorongás tünetek is felléphetnek. A szorongás érzelmi tünetei közé soroljuk a félelemhez hasonló, hosszan tartó, ideges feszültséget, ami gyakran veszélyeztetettségérzéssel párosul, de alvászavar, memóriazavar formájában is megnyilvánulhat.

A tartós szorongás megváltoztatja a viselkedést: sokan a szorongás tárgyával szemben bepánikolnak, míg mások fóbiás elkerülő magatartást vesznek fel, egyesek pedig, tipikusan a generalizált szorongás esetében, minden kevésbé egyértelmű élethelyzetre szorongással reagálnak. Sokan a szorongás ellen, a szorongás enyhítése céljából gyógyszerekkel, alkohollal és egyéb káros szokások felvételével „kezelik” magukat, ami, habár rövid távon csökkentheti a szorongást, hosszú távon egyáltalán nem megoldás a szorongás ellen, sőt, ront a helyzet súlyosságán. Nézzük, mik a kóros, már betegségnek nevezhető szorongás fajtái, a pánikbetegség, az OCD vagy éppen a szeparációs szorongás mikor alakul ki!

A szorongásos pszichés zavarok típusai

A szorongás jelensége több, különféle lelki állapot, pszichés rendellenesség (pl. személyiségzavarok, hangulatzavarok) kísérőjelensége lehet, de megkülönböztetünk önmagában szorongásos betegségeket is. Azt, hogy kit milyen pszichés zavar érint, sokszor még a szakemberek is nehezen tudják eldönteni, éppen ezért, amennyiben kóros szorongónak tartjuk magunkat, a szorongás panaszával forduljunk pszichológushoz, súlyosabb esetekben pszichiáter szakorvoshoz, és kerüljük az öndiagnosztizálást!

1. Fóbiák

A fóbia egy olyan szorongásos zavar, ami indokolatlan mértékű félelmet, ösztönös undort, viszolygást jelent egy, a fóbia tárgyául meghatározott dologtól (ez lehet egy hely, egy élethelyzet, egy személy, egy élőlény, egy tárgy – gyakorlatilag bármi). A fóbiás beteg önmaga is felismeri félelme irreális mivoltát, azonban képtelen tenni ellene, szorongást vált ki belőle a fóbia tárgya, azt elkerülő magatartást vesz fel. A fóbiák közé tartoznak a speciális fóbiák (a beteg egy meghatározott, jól körülírható dologtól fél, pl. betegségtől, pókoktól, mély víztől) és a szociális fóbiák is, utóbbi esetben a beteg a társasági helyzetekben érez irreális félelmet.

A gyakori fóbiák közé tartozik például az agorafóbia (nagy terektől való félelem), a tériszony, a klausztrofóbia (bezártságtól való félelem), és az állatfóbiák is (különösen gyakori a rovarfóbia vagy a pókoktól, hüllőktől, kutyáktól való irreális félelem). Ezek mellett igazán furcsa fóbiákkal is találkozhatunk (ilyen a kozmikofóbia – a világegyetem felfoghatatlan nagyságától való félelem; a dextrofóbia – a tőlünk jobbra elhelyezkedő tárgyaktól való félelem; a triszkaidekafóbia – a 13-as számtól való félelem, vagy a tripofóbia – lyukaktól és a bennük rejlő dolgoktól való félelem).

2. Pánikbetegség

Gyakorlatilag a pánikbetegség is a fóbiás zavarok közé tartozik, azonban jellegzetes megjelenése miatt többnyire külön betegségként tartjuk számon. Pánikbetegségnek hívjuk azt az állapotot, amikor valaki ismétlődő jelleggel él át pánikrohamot, vagy folyamatosan szorong egy esetleges következő pánikroham bekövetkezésének lehetőségétől. Az alapvető különbség a pánikbetegség és más szorongásos zavarok közt, hogy míg a szorongás folyamatos, hosszan tartó kellemetlenséget okozhat, a pánikbetegség velejárója, a pánikroham váratlanul, villámcsapásszerű hirtelenséggel jön el.

A pánikroham egy olyan koncentrált szorongásos epizód, ami hirtelen csap le az áldozatára, kifejezetten intenzív testi és lelki tüneteket okozva. Amilyen hirtelen jön, olyan gyorsan is távozik: a kritikus időszak eltarthat néhány percig, de maximum 30 perc lezajlik. A pánikroham átélői ez idő alatt megmagyarázhatatlan, elviselhetetlen halálfélelemről számolnak be, olyan súlyos fokú vegetatív idegrendszeri tünetekkel, mint az érzelmi és viselkedésbeli irányvesztés, a kontrollvesztéstől, megőrüléstől és a haláltól való félelem vagy a menekülési kényszer.

3. Generalizált szorongás

A generalizált szorongás lényege, hogy egy olyan tartós és koncentrált szorongás alakul ki a betegben, ami nem fókuszál egy konkrét dologra (a fóbiával ellentétben), hanem a szorongó érzés általánosságban van jelen a beteg életében, aki szinte minden élethelyzetre szorongással reagál. A szorongó félelme egy állandósult lelki állapottá válik, a beteg sokszor maga sem tudja, hogy mi váltja ki belőle a rossz érzéseket – éppen ezért kivetítik szorongásukat az élet minden területére.

A generalizált szorongó felnőttek és gyerekek élete (ahogy ők látják a világot) telis-tele van veszéllyel, és mivel szinte mindig van mi miatt aggodalmaskodni, egy perc nyugtuk sincs. Sok szorongónál berögzül a pesszimista gondolkodás, várják a bekövetkezendő katasztrófát, a túlaggódástól beszűkül a látókörük, így sokan ingerlékennyé, síróssá vagy szurkálódóvá válnak. A generalizált szorongó sokszor maga is tisztában van vele, hogy aggodalma túlzó, de nem tud tenni ellene, nem tud uralkodni az érzelmein segítség nélkül.

4. OCD - kényszerbetegség

Az OCD, azaz az obszesszív-kompulzív zavar egy olyan pszichiátriai rendellenesség, aminél újra és újra kényszeres gondolatok, képzetek vagy leküzdhetetlen késztetések jelentkeznek bizonyos cselekedetek végrehajtására. Ezek a kényszeres tevékenységek sokszor a beteg szemszögéből is irreálisak, riasztóak vagy fenyegetőek, láthatóan értelmetlenek, azonban a beteg nem tud velük leállni, mert csak így csökkentheti a túlcsorduló szorongást, stresszt (ez egy tudatos betegség, az elszenvedője nem veszíti el a kapcsolatot a külvilággal, tisztában van a rendellenességgel).

A kényszergondolatok tipikusan értelmelen, tolakodó, egyeseknél fenyegető gondolatok, melyek kéretlenül vissza-visszatérnek, de akár körkörös érvelés vagy teljesen beszűkült gondolkodás is létrejöhetnek, sőt egyes gondolatok teljesen kiverhetetlenné válhatnak. Bizonyos esetekben a beteg olyan logikus érvekkel támasztja alá irreális gondolatait, ami még önmagát is megijeszti. Akkor következik be az OCD-s kényszertevékenység, amikor a kényszergondolatok már az elviselhetetlenségig fokozódnak: ekkor az agy a beteg akarata ellenére is enged a kényszernek és a feszültség feloldása céljából elvégezteti vele a cselekedetet – ezzel gyakorlatilag beteljesedik a „rituálé”, de a megnyugvás csak addig tart, míg a kényszergondolatok újra meg nem jelennek.

5. PTSD – poszttraumás stressz

Egy nagyobb trauma után felléphet akut stressz zavar (azonnal a testi/lelki sérülés után), azonban, ha a traumára adott reakció egy hónapnál hosszabb ideig áll fenn, akkor a poszttraumás stressz szindróma nevű szorongásos rendellenességről beszélünk. A PTSD egyfajta mentális védekezési mechanizmusként funkcionál azoknál a személyeknél, akik korábban egyszeri vagy sorozatos traumákat, megrázkódtatásokat éltek át. A PTSD elszenvedőinél a – sokszor évekkel ez előtt történt –, feldolgozatlan traumák kéretlen emlékképek formájában újra és újra megjelennek a beteg tudatában, ezzel megakasztják a traumatizált személy normál életvitelét.

A PTSD szempontjából a pszichológiailag traumatikus élmény okozhat akut (kevesebb, mint 3 hónapig fennálló tünetek) és krónikus (3 hónapnál hosszabb ideig fennálló PTSD) problémákat. Abban az esetben beszélünk késleltetett PTSD-ről, amikor a poszttraumás stressz élmények több, mint 6 hónappal a trauma után jelentkeznek (évekkel a megrázó élmény után is létrejöhet, ha például valamilyen, a traumára emlékeztető élethelyzetbe csöppenünk). Az emberek körülbelül 1/3-át éri élete során legalább egy alkalommal valamilyen súlyos trauma; becslések szerint a traumatizált emberek 10-15%-ánál következhet be maga a poszttraumás stressz szindróma.

6. Szeparációs szorongás

Ha már a szorongás témakörét vesézzük ki, mindenképpen szót kell ejtenünk a babáknál fellépő szeparációs szorongás eseményéről is, ami viszont a fentiekben felsorolt szorongásos zavarokkal ellenben teljesen normális dolog (nem csak babákra, de kutyákra is jellemző). A szeparációs szorongás a babák esetében egy természetes, a személyiség és az intelligencia fejlődésével járó jelenség, aminek az az oka, hogy a baba előbb utóbb fejlődni kezd, ami az anyától való eltávolodással jár (kúszik, mászik, majd járkál), viszont ez, ahogy a babában is tudatosul a távolság, megijeszti a kisgyermekeket, akik attól félnek, hogy a korábban vele egyet alkotó anya eltűnik.

A baba szeparációs szorongás jellemzően 2 hullámban következik be: először 8 hónapos kor körül (éppen egybeesik az emésztőrendszeri, mozgásrendszeri és alvászavarokkal járó idegrendszeri fejlődések idejével), majd 1,5 éves kor körül jön el újra: a baba ekkor éli a felfedezések korát, már tud járni, folyamatosan a határait feszegeti, de még megijed attól, hogy mi mindenre képes az anyja nélkül – ez a korszak a valódi szeparációs szorongás. Az ilyen korú gyerekek úgy szeretik a világot felfedezni, ha az anyjuk biztonságot ígérő jelenlétét is érzik közben.

A szorongás kezelése: mit tehetünk a szorongás ellen?

Habár a szeparációs szorongás normális jelenség, a generalizált szorongás vagy a pánikbetegség kórképei már abszolút nem mondhatók egészséges pszichés állapotoknak. Amennyiben a szorongás megítélésünk szerint túlzott gyakorisággal következik be, huzamosabb ideig, akár heteken, hónapokon keresztül fennáll, mindenképpen érdemes elgondolkodnunk a szorongás kiváltó tényezőin, ugyanis a kezeletlen szorongás súlyos testi és lelki egészségügyi szövődményeket vonhat maga után. Tartsunk önvizsgálatot: elemezzük érzelmeinket, múltbéli feldolgozatlan traumáinkat, szorongásunk tárgyának realitását.

Amennyiben úgy érezzük, hogy a szorongás tünetei közt akár a lelki, akár a testi folyamatok már olyan mértéket öltenek, amelyek kihatással vannak a mindennapjainkra, befolyásolják gondolkodásunkat, döntési készségünket, munkahelyi teljesítőképességünket vagy szociális életünket, mindenképpen célszerű segítséget kérnünk hozzátartozóinktól, barátainktól (beszéljünk a problémáinkról!), illetve adott esetben egy pszichológustól vagy pszichiáter szakorvostól. Szorongás ellen ma már hatékony kezelési módok léteznek, a különféle pszichoterápiákat esetenként gyógyszeres kezeléssel is támogathatják.