Jelentősen megnőtt a hálapénz miatt indított eljárások és feljelentések száma az egészségügyben.

Áll a bál a magyar orvosi rendelőkben: az látszik, ez így nem mehet tovább, rengetegen kiakadtak
Sok kritika éri a háziorvosokat ösztönző új indikátorrendszert, amiért a háziorvosi szolgálatok több mint felének lényegesen kisebb lett a bevétele, mint előző hónapban – írja a Népszava.
"Nem szerencsés az az ösztönzési mód, hogy az alapellátók csak egymás rovására javíthatnak a teljesítményükön" - mondta el a lapnak Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. Mint ismeretes ugyanis, az új rendszer lényege, hogy a körzetek finanszírozásának mintegy harmadát (praxisonként 250-300 ezer forintot) elvonták, és azt egy közös „kalapba” tették. Ezt osztják újra azok között, akik teljesítenek bizonyos minőségi elvárásokat – írja a lap.
A probléma viszont az, hogy a szolgáltatók egy zárt kaszából versenyeznek egymással, sőt javarészt olyan mutatók mentén, amelyek teljesítése nem is rajtuk, sokkal inkább a betegek egészségtudatosságán múlik. Plusz pénz járna például azért, ha valakit az orvosa sikeresen el tudna küldeni szűrővizsgálatra, de azért is, ha például egy betömött fogat egy évvel később nem kellenek húzni vagy gyökérkezelni.
A friss adatokból eddig egyébként az látszik, a legnagyobb veszteségeket a gyermekháziorvosok szenvedték el. A mintegy 1474 praxis kétharmadának csökkent a bevétele. Az új rendszerrel kapcsolatban Sinkó Eszter azt mondta, nem ördögtől való, ha az egészségügyi kormányzat a praxisok bevételének 10-15 százalékát arra szánja, hogy az ellátás minőségét díjazza, az viszont a közgazdász szerint kérdéses, érdemes-e ezt a mérést úgy kalibrálni, hogy az orvosok fele vesztesnek érezze magát.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


