Gyakorlatilag csak az aláírás van hátra, és meglesz a Liverpool harmadik magyar játékosa.

Folytatódik az egészségügy átalakítása: már erről is a Központi Közbeszerzési Főigazgatóság döntene
Tovább központosítják a kórházi beszerzéseket, folytatódik a centralizálás - írja a Népszava. Az állami kórházaknak és szakrendelőknek nem lesz saját műszaki-üzemeltető gárdája. Az ablaküveg pótlásától kezdve a gép- és műszerjavításokig mindent egy helyről, központilag szerveznek majd a lap szerint.
A belügyminiszter csütörtöki fórumán Pintér Sándor is kifejezte reményét, hogy rendeződik Takács Péter államtitkár, valamint a Magyar Orvosi Kamara közötti viszony és a jövőben együtt tudnak dolgozni. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A beteg az első” elnevezésű eseményen a megyei és városi kórházi vezetők mellett jelen voltak az egészségügyi irányításáért felelős kormányzati szervezetek-, valamint az ágazati szakmai és érdekképviseleti szervek képviselői. Takács Péter államtitkár előrebocsátotta, hogy kérdezni nem lehet, de kihelyeznek dobozokat, amelybe papírra vetett észrevételeket, javaslatokat lehetett bedobni.
A lap úgy tudja, a program második részében Pintér Sándor tartott előadást. A miniszter többek között arról is beszélt, hogy tovább központosítják az egészségügyi intézmények beszerzéseit, valamint a létesítménygazdálkodással kapcsolatos szolgáltatásokat. Olyanokat például mint az őrzés-védelem, a takarítás, a műszaki üzemeltetés, a karbantartás, valamint az ezekkel összefüggő épületfelújítások. Az utóbbi feladatokat a fővárosi intézmények esetében július elsejétől, a megyei kórházakban 2024. januárjától veszi át a Központi Közbeszerzési Főigazgatóság - írták.
A változás lényege, hogy az állami kórházaknak és szakrendelőknek nem lesz saját műszaki-üzemeltető gárdája, tehát az ablaküveg pótlásától kezdve a gép- és műszerjavításokig mindent egy helyről, központilag szerveznek.

Súlyos, ami kiderült az "önkéntes" gyógyszertári árcsökkentésről: erről minden magyarnak tudnia kell
Az önkéntes gyógyszerár-korlátozás keretében 25 nem támogatott gyógyszer árát csökkentik a nagykereskedők, amelyek közül 24 szerepel a KSH fogyasztói kosarában.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


