Budapest, 2022. november 24.Kordás László, a DK képviselõje felszólal az Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2022. november 24-én.MTI/Illyés Tibor

Elhunyt Kordás László országgyűlési képviselő

2023. január 31. 10:03

Elhunyt Kordás László országgyűlési képviselő. A politikus korábban a Közmunkás Szakszervezet főtitkára és a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke is volt.

Tegnap este váratlanul elhunyt Kordás László országgyűlési képviselő - közölte pártja, a Demokratikus Koalíció. A politikus 53 éves volt.

Kordás László már frissen végzett karosszéria-lakatosként is a Vasas Szakszervezet tagja volt - emlékeztet a párt. Munkája mellett járt a dolgozók gimnáziumába, később közgazdász diplomát, valamint energiagazdálkodási szakközgazdász szakképesítést szerzett.

2002-2004 között volt az MSZOSZ alelnöke, 2004-2006 között a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára, 2012-től a Közmunkás Szakszervezet főtitkára volt. 2015-ben lett a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Posztjáról 2021 szeptemberében mondott le, amikor országgyűlési képviselő lett, a Parlamentben a Vállalkozásfejlesztési Bizottság alelnöki posztját is betöltötte.

Címlapkép: Illyés Tibor, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?