Lassan javuló látási viszonyok mellett is többnyire borult, párás idő várható vasárnap
Sokat javult a levegő minősége országszerte. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) beszámolója szerint már egyetlen mérőállomáson sem mértek veszélyes értéket az elmúlt napokban – írta meg az MTI.
Az év végén többfele olvashattuk, hogy országszerte jelentősen romlott a levegő minősége, egyes területeken egyenesen veszélyesnek minősítették azt. Azonban az NNK jelentése szerint ez mára már javult, és a a szálló por koncentrációja miatt már sehol nem veszélyes a levegő minősége. Egészségtelen a levegő a Sajó völgyében, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Putnokon, Kazincbarcikán, Sajószentpéteren és Miskolcon, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyíregyházán.
Azonban továbbra is kifogásolt minőségű (ez a levegőhigénés index rendszerének négy kategóriájából a második). Hernádszurdok (Borsod-Abaúj-Zemplén), Eger (Heves), Salgótarján (Nógrád), Tatabánya (Komárom-Esztergom) és Várpalota (Veszprém) levegője. A többi mérőállomás elfogadható értéket rögzített kedden.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szerda estétől a délnyugati szél egyre nagyobb területen megélénkülhet, egy-egy helyen erős lökések is lehetnek. Csütörtökön egy hidegfront hatására kezdetben felhős, borult idő várható, majd észak felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél a délnyugati tájak kivételével megerősödik, északon, északkeleten viharos lökések is lehetnek, ennek hatására országszerte kitisztul a levegő. Pénteken átmenetileg megnyugszik az időjárás és estétől nőhet a szálló por koncentrációja.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








