A kutatás célja, hogy tisztázza az ellentmondásos ajánlásokat: sok egészségügyi szakértő szerint a teljes absztinencia a legegészségesebb választás.

Veszedelmes fertőző betegség les a magyarokra: ezek a férfiak vannak a legnagyobb veszélyben
40 éve fedezték fel a kórokozót, ami ma minden ötödik embert érint Közép-Európában: Willy Burgdorfer kutató, aki korábban a (szintén kullancscsípés által okozott) Sziklás-hegységi foltos lázat tanulmányozta, az 1970-es évek végén kezdte el vizsgálatait a gyerekek között terjedő súlyos ízületi gyulladások miatt az USA-beli kisváros, Lyme területén. A Lyme borreliosis, azaz a Lyme-kór később erről a településről kapta nevét.
Dr. Burgdorfer hamarosan megtalálta a kapcsolatot a szarvas-kullancs és a betegség között: felismerte, hogy a Lyme-kórt egy spirochéta baktérium okozza, amelyet a kullancsok hordoznak. A felfedezést először 40 éve, 1982-ben publikálta munkatársaival, az orvosi közösség pedig azzal tisztelgett Dr. Burgdorfer előtt, hogy a baktériumot Borrelia burgdorferinek nevezték el.
40 évvel később, a BMJ Global Health folyóiratban idén megjelent kutatás szerint a világon Közép-Európában a legmagasabb a fertőzési arány, közel 21%. A legnagyobb kockázatnak a vidéki területeken élő 50 év feletti férfiak vannak kitéve.
Az 1980-as évek óta a Lyme-kórral fertőződöttek száma egyre nő a világ minden tájékán. Az amerikai járványügyi központ, a CDC már 2012-ben a 10 legfontosabb bejelentés köteles betegség közé sorolta. A korábbiaktól eltérő módszerekkel végzett, 2022-es becslésük szerint az Egyesült Államokban évente körülbelül 476 ezer ember kaphatja el a Lyme-kórt. Európában még ennél is több, egyes becslések szerint akár 2,5 millió új fertőzött lehet évente.
Lyme-kór Magyarországon
Hazánkban a kullancs által terjesztett két legfontosabb emberi betegség a vírusos agyhártya/agyvelőgyulladás (meningoencephalitis) és a Lyme-kór. Ezeknél ritkább, szintén kullancsok által közvetített betegség a humán babesiosis, a humán monocytás ehrlichiosis, a humán granulocytás anaplasmosis, a tibola, a krími-kongói vérzéses láz, valamint a tularémia.
A Járványügyi és Infekciókontroll Főosztály adatai szerint tavaly 1213 beteget diagnosztizáltak Lyme-kórral, és 6-ot kullancsencephalitisszel. Az agyvelőgyulladás feltehetően azért ilyen kis számban adatolható, mert az esetek nagy részében enyhe, megfázást idéző tünetek mutatkoznak csak. 2020-hoz képest, amikor a Lyme-kór előfordulása 1522, a kullancsencephalitisé 18 volt, tehát az esetszámok csökkentek, számuk évről-évre hullámzó. A legtöbb beteget májustól augusztusig regisztrálják, amelynek hátterében a kullancsok elterjedtsége, illetve az állhat, hogy többet megy az ember a természetbe, ahol találkozhat a rovarral. Tavaly az összes Lyme-kóros eset 47,3 százalékát június-július hónapokban találták, azonban ettől függetlenül még augusztusban és ősszel is érdemes óvatosnak lenni a természetben:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nehéz a diagnózis
A Lyme-kór diagnózisa még a gyakorlott orvos számára is nehézségekkel teli. A diagnózist nehezíti, hogy nincs egyértelmű laboratóriumi módszer a szakorvos döntésének megalapozására, és a tünetek sem mindig egyértelműek. A fertőzés kimutatására ma többféle tesztet is találhatunk, és az eddigi, immunválaszon alapuló laborvizsgálatok mellett már megjelentek a kórokozót közvetlenül kimutató, úgynevezett direkt tesztek.
A Lyme-fertőzés folyamata során a baktérium a szervezet védekezését aktívan gátolja. A hatékony immunreakció így az esetek nagy részében nem is tud kialakulni, vagy nem mérhető. Ennek következtében az immunreakción alapuló tesztek az esetek felében nem adnak pozitív eredményt, a fennálló fertőzés ellenére. A fertőzés kimutatása ilyenkor leginkább egy direkt teszt alkalmazásával igazolható, aminek eredménye csak a kórokozó jelenlététől függ. Ilyen a magyar fejlesztésű DualDur teszt is. A fertőzés tényének megállapítása után pedig a kezelés menetét a szakorvos határozza meg.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


