Teljes a káosz a magyar egészségügyben: sorra zárnak be a rendelők, kódolva van a tragédia

Pénzcentrum: Közhely, hogy a hazai egészségügyi rendszerből rengeteg pénz hiányzik. De keveset beszélünk egy másik problémáról, az ott dolgozók – tisztelet a kivételnek – nem igazán empatikus hozzáállásáról. Erről mi a véleménye?

Kunetz Zsombor: Sajnos - a fogorvosokon kívül, akik saját lábra álltak és ezáltal belátták, hogy ők szolgáltatók – a hazai egészségügy többi szereplője még nem ment át ezen az evolúción. A „nagy fehér köpenyes mágus” toposz még mindig él. Egy megdöbbentő példa a hozzáállásra: a 70-es években még előfordult, hogy a gyerekeknél a kisebb műtéteket érzéstelenítés nélkül végezték, mondván úgysem fog rá emlékezni. A felnőtt beteg is hallgasson, mert laikus, sőt „gyerek”, nem ért hozzá, majd a Professzor úr eldönti. A feje fölött. Ennek ellenére az elmúlt években a fiatal orvosgenerációban elindult egy partneri gondolkodás, de sajnos ezt a Covid fölülírta. Az elmúlt 2 évben ugyanis az egész egészségügyet 15-ször „húzták át a hajó alatt”, semmilyen állami segítséget nem kapott. Most pedig a betegek agyonhajszolt, kiégett dolgozok között próbálnak meg gyógyulni. Ennek megvan a másik oldala is: a 70-80-as években az emberek még respektálták az orvost. Ma az orvoslátogatás a piac és a Tesco közé iktatódik be. Ehhez jön az egészégügyi dolgozok elleni kormányzati hangulatkeltés, így a presztízsünk  egy fokkal van a pedagógusoké fölött.   

Pénzcentrum: A szakértők szerint a háziorvosi rendszer megreformálása kellene, hogy legyen az első lépés. 

Ez így van, de sajnos a háziorvos munkája sincs elismerve. Nem azért, mert nincs meg a tudása, tapasztalata, hanem mert a rendszer igy működik. Nem írhat fel például inzulint, vagy egy nőgyógyász végzettségű háziorvos fogamzásgátlót, mert nincs hozzá jogosultsága. Belgyógyászati eszközparkkal felszerelve rengeteg esetet meg tudna vizsgálni, hatalmas terhet levéve például a sürgősségi osztályok válláról. De a rendszer ezt nem engedélyezi. Semmilyen szakmai és minőségbiztosítási kontroll nem működik. Pedig ez alapkövetelmény lenne a 21. században.  

Pénzcentrum: Mit gondol segített a rendszeren a hálapénz kivezetése? 

A hálapénz kivezetése szerintem jó lépés volt, de nem szabadott volna egyik napról a másikra meglépni. Közhely, hogy egy bejáratott (akármennyire rossz) rendszert csak akkor szabad megszüntetni, amikor kiépült annak alternatívája. Vagyis az optimális esetben fél évig tartó  kivezetési folyamattal párhuzamosan egy ösztönző rendszert kellett volna kidolgozni. Így viszont a hálapénz eltüntetésével azonnal kinyíltak a kiskapuk. Például a kórházi orvos heti 3-4 napot, vagy minden nap délután 2-ig dolgozik a főmunkahelyén, a többi időben pedig a magán, másod-harmadállásában. Ez is korrupció.  

Pénzcentrum: Volt orvosi béremelés. 

Igen, de megállapítottak egy bérplafont, ami nem motiválja az orvost, hogy sokat dolgozzon, mert a napi egy műtétet végző ugyanannyit kap, mint napi tízet. Vagyis kilőtték a hálapénz motiváló szerepét és nem mutattak helyette reális alternatívát. Pont az az „orvosbáró” réteg járt rosszul, aki be van kötve a korházba, sok éves szakmai tapasztalattal, és komoly politikai kapcsolatokkal rendelkezik. Ők azok, - ahogy említettem - akik a 3-4 napos kórházi „hét” után a maradék idejüket a magánegészségügyben töltik. Így próbálják fenntartani az eddigi  bevételeiket.

Pénzcentrum: Ön is több posztjában írta, hogy már összeomlott a magyar egészségügy. Mit ért ez alatt?  

A kötelező kijelölések, helyettesítések a szakember és eszközhiány miatt csak szeptember közepéig 15 járóbeteg ellátó rendelő és 20 kórházi osztály nem fogad betegeket. Ez a teljes káosz jele. Az egész rendszer ezer sebből vérzik. Ma Magyarországon gyakorlatilag bárhogy sérülhetnek a betegek jogai, nem kapják meg az ellátást, ami állampolgári jogon jár nekik.

A rendszerben kódolva van a tragédia lehetősége. Emberek halhatnak meg, és ez nem drámai túlzás. Minden nap erről írok.

Pénzcentrum: Meddig lehet ezt húzni?

Erre nagyon egyszerű a válasz: amig a társadalomnak nem fáj nagyon. 

Pénzcentrum: Mi lehet a magánegészségügy szerepe a rendszerben? 

A magán és az állami ellátást egységben kellene kezelni, egy hibrid rendszerben, ahol lehetne mérni, hogy ki hol és mennyit dolgozik.  A magánegészségügy rengeteg terhet vesz le az állami ellátásról. Viszont a komoly esetekkel nem tud mit kezdeni, akkor a beteg visszakerül a közfinanszírozott intézménybe. E területen is fennáll a régi szokások, lobbik, konzervatív beidegződések ereje.

Csak egy példa: Nyugaton van egy napos laparoszkópos epeműtét, nálunk nincs. Ilyen esetekben lenne szerepe a szakmai kollégiumoknak, de a mostaniakba a tagokat a Minisztérium delegálta, így nem függetlenek.

A 2008-as nőgyógyászati szakmai kollégium kimondta, hogy minél előbb el kell végezni az abortuszt, míg a mostani elfogadja, hogy az új rendelkezés miatt akár 1 héttel is el lehet nyújtani a beavatkozást. Teljesen szembe menve ezzel a szakmai érvekkel. El kell törölni azt az ostoba rendelkezést is, mely szerint a magánellátásban ellátott beteget ugyanaz az orvos nem láthatja el az állami ellátásban.

Pénzcentrum: Milyen lépésekkel indulhat el egy reform?

Mindenekelőtt kell egy politikai akarat, optimális esetben többpárti. A mindenkori  ellenzéknek el kellene felejtenie, hogy politikai tőkét kovácsoljon az egészségügyi kérdésekből. Ami nyilván nem könnyű. Láttuk, hogy a Gyurcsány kormány gyakorlatilag a 300 forintos vizitdíjba bukott bele. 300 forinton! Sajnos ez egy olyan terület, ahol nagyon könnyen hergelhető a társadalom a kormány ellen. Következő lépésként fel kell állítani egy szakértőkből álló csapatot, akik a teljes rendszer átvilágításával kezdik a munkát. Hol, milyen humán erő, ellátás, eszközpark van. Ez alapján kidolgoznak egy minden részletre kiterjedő koncepciót, a finanszírozástól a szociális ellátásig, a háziorvostól a kórházi ágyig.

Ma az államtitkárnak se ereje se érdekérvényesítő képessége nincsen. Ezért egy-egy részterületet kiszemel, ott molyol valamit, ami teljesen hatástalan, sőt károkat okoz.

Regionális ellátásszervezőket kell létrehozni, amelyek átlátják és működtetik az egész rendszert. Ezt országosan ki kell építeni, logikusan, nem féltétlenül a megyehatárok mentén. Az ellátást a nagy centrumok köré kell csoportosítani. Beleértve a magánegészségügyet is: amikor az államiban nem tudják biztosítani a beteg ellátását, akkor a magánban kell kezelni,  természetesen központi finanszírozással.  

Pénzcentrum: Tegyük fel, hogy megvan a politikai akarat és a koncepció. Lenne erre pénz?

Ma 3-3,5 ezer milliárd forint van a rendszerben. Egy reform elején ennek a másfél-kétszeresét  kellene betenni, ha átgondoltan csinálják. Addig ugyanis nem szabad egy kisvárosi kórházat bezárni, amig egy közeli nagyvárosban nincs meg az új lehetőség. Vagyis egy ideig mindkettőt fenn kell tartani: az egyiket átépítik, a másikat fejlesztik. Az átalakulás végén viszont rengeteg ingatlan szabadul fel, hatalmas rezsiköltség marad meg. Kevesebb orvosra, szakdolgozóra lenne szükség. Budapesten például a tizenvalahány sebészet helyett elég lenne négy-öt. És a lényeg: az új rendszerben jóval magasabb szintű szolgáltatást lehetne nyújtani.

Pénzcentrum: Rendszeresen posztol a facebook-on a hazai egészségügy anomáliáiról. Nem érzi Don Quijote-i harcnak a fellépését?  Milyen reakciókat vált ki?

Azért kezdtem el 2010-ben ezt a tevékenységet, mert bosszantott az egészségügy hullámzó teljesítménye, az ésszerűtlen ellátási rendszer. A visszajelzések sokszor irritálóak, de a legtöbbször pozitív üzeneteket kapok. Többször volt eredménye is az írásaimnak. Jelentős sikernek könyvelem el például, hogy a Magyar Orvosi Kamara előző vezetése hangsúlyos részben az én cikkeim, illetve tényfeltáró anyagaim miatt bukott meg és nyílt meg a lehetőség egy új Kamara kialakítására.