A nemzetközi felmérések adatai ugyanakkor azt mutatják, hogy ehhez még jelentős előrelépésre lenne szükség.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság Alap- és szakellátásért felelős főigazgató-helyettese lehet az új egészségügyi államtitkár. Állítólag Pintér Sándor hosszas meghallgatások után választotta Takács Pétert.
Takács Péter lesz az egészségügyért felelős államtitkár a területet felügyelő Belügyminisztériumban – tudta meg a Medicalonline. A 43 éves orvos eddig az Országos Kórházi Főigazgatóság Alap- és szakellátásért felelős főigazgató-helyetteseként dolgozott.
Ezt megelőzően egy évig vezette az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelőt megbízott főigazgatóként. Az intézménynek 2015-2017 között finanszírozási osztályvezetője és járóbeteg-ellátási igazgatója is volt.
A portál úgy tudja, hogy Pintér Sándor, mint egészségügyért is felelős miniszter számos más jelölt közül választotta a Belügyminisztérium irányítása alatt álló OKFŐ helyettes vezetőjét az államtitkári pozícióra, amelyre múlt hét óta folyt a meghallgatás.
Címlapkép: Pintér Sándor belügyminiszter-jelölt (középen) beszél meghallgatásán az Országgyûlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén az Országházban 2022. május 18-án. Mellette balról Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, jobbról Tóth Tamás, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka. MTI/Kovács Attila
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








