A falvak, kistelepülések önkormányzatai felléphetnek önazonosságuk, arculatuk védelme és a nem kívánt növekedés ellen - legalábbis amint július elsején életbe lép az ezt biztosító törvény.

Kimondta az Alkotmánybíróság: ezeknek a magyaroknak bizony fizetni kell az állami orvosi ellátásért
Az Alkotmánybíróság több mint egy évig nem foglalkozott a beadvánnyal, de most megtárgyalta és elutasította.
Az országgyűlés 2019 végén döntött úgy, hogy 2020 őszétől aki elmaradt társadalombiztosítási járulékának befizetésével, annak fizetnie kell az orvosi ellátásért, és gyógyszerét nem támogatja a társadalombiztosítás.
Ellenzéki képviselők korábban panaszt nyújtottak be, amit az Alkotmánybíróság azzal utasította el egyhangúlag, hogy az egészséghez való jog nem tartozik az emberi méltósághoz való jog védelmi körébe, az állam szabadon alakíthatja az egészségbiztosítási rendszert, a rászorulók pedig most is mentesülhetnek a fizetés alól - számol be a hvg.hu.
Ilyen helyzetbe kerülhet például az a fiatal, akit nem vettek fel az egyetemre és még nem dolgozik, aki háztartásbeli vagy aki úgy dolgozik, hogy nem jelentette be a munkaadója.

Súlyos, ami kiderült az "önkéntes" gyógyszertári árcsökkentésről: erről minden magyarnak tudnia kell
Az önkéntes gyógyszerár-korlátozás keretében 25 nem támogatott gyógyszer árát csökkentik a nagykereskedők, amelyek közül 24 szerepel a KSH fogyasztói kosarában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


