Vasárnap extrém erős UV-B sugárzásra figyelmeztetnek az ország teljes területén, a sugárzás mértéke mindenhol meghaladhatja a veszélyes szintet.

Fontos bejelentést tett Müller Cecília: ezt kell tudnia annak, aki átesett a koronavírus-fertőzésen
Az országos tisztifőorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy már Magyarországon is egyértelműen az omikron variáns vált dominánssá. A megbetegedések 87 százalékát okozza az omikron, 13 százalékát a delta. Müller Cecília elmondta: az omikron fertőzőképessége rendkívüli mértékű, az oltottakat is képes megfertőzni, ám a betegség lefolyásának a súlyosságát jelentősen enyhítik a védőoltások.
"Az biztos, hogy az oltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben" - hívta fel a figyelmet a tisztifőorvos. Elmondása szerint minden védőoltás felvétele növeli a szervezet immunválaszát, tehát minál több oltást kapott valaki, annál védettebb. 12 éves kor felett is mindenkinek javasolják a harmadik oltás felvételét, ha már eltelt 4 hónap a második beadása óta.
Meg kell erősítenünk azt is, hogy akik átestek betegségen, nyilvánvalóan egy immunreakció kialakul a szervezetükben, valamilyen fokú védettség, ami jellemzően rövid ideig tart és nem elégséges. Tehát aki oltatlan, átesett a betegségen, az ő számukra is a védelmet a védőoltásoknak a felvétele jelenti
- mondta el Müller Cecília az alábbi videóban:

Súlyos, ami kiderült az "önkéntes" gyógyszertári árcsökkentésről: erről minden magyarnak tudnia kell
Az önkéntes gyógyszerár-korlátozás keretében 25 nem támogatott gyógyszer árát csökkentik a nagykereskedők, amelyek közül 24 szerepel a KSH fogyasztói kosarában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


