26 °C Budapest
Plumes of smoke rise from chimneys at an industrial area in Greece.

Szinte már tragikus a levegő minőség ezeken az országrészeken, és egy darabig még így is marad

2022. január 15. 14:04

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombati adatai alapján Miskolcon, Putnokon, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren, továbbá Salgótarjánban, Egerben és Hernádszurdokon is veszélyes a levegőminőség.

Miskolc polgármesteri hivatala szombaton azt is közölte, hogy a településen az automatikus mérőállomásokon a szálló por (PM10) koncentrációja túllépte a tájékoztatási küszöbértéket, ezért Veres Pál polgármester elrendelte a füstködriadó (szmogriadó) tájékoztatási fokozatát, amikor tilos bármilyen nyílt téri égetés. Mindemellett a polgármester a lakosságtól azt kérte, ne használják a személyautót (főleg a dízelüzeműeket), utazzanak közösségi közlekedéssel. Ha lehetséges, mérsékelni kell a szilárd (szén-, fa-) és olajtüzelésű fűtőberendezések használatát; ha van lehetőség gázfűtésre, inkább azt használják. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ne égessenek hulladékot, műanyagokat, és kerüljék a "porképződéssel járó" tevékenységeket.

Az NNK adataiból az is kiderül, hogy Oszlár levegőjét egészségtelennek minősítették. Emellett további hat településen kifogásolt a levegőminőség. A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes minősítést.

A maszkok hatékonyan kiszűrik a levegőből a kisméretű aeroszolrészecskéket, így javasolják, hogy az érintettek viseljenek maszkot kültéren. Felhívták a figyelmet arra is, hogy kedvezőtlen levegőminőség esetén is javasolt a belső terek rendszeres, gyors szellőztetése, forgalmas utak mentén pedig az ablakok csúcsidőszakon kívüli kinyitása.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az Országos Meteorológiai Szolgálat légszennyezettségi előrejelzésében azt írta: szombaton és vasárnap is nyugodt lesz az időjárás, ennek hatására az északkeleti országrészben továbbra is rossz marad a levegő minősége. A szálló por koncentrációja napi átlagban nagy területen meghaladja az egészségügyi határértéket, helyenként a tájékoztatási küszöböt is. A főváros térségében is romló a tendencia. Jelentős javulás hétfőn várható, amikor egy hidegfront hatására nagy területen megerősödik, akár viharossá fokozódik a szél - jelezték.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 30. szerda
Judit, Xénia
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?