Az Izrael által Iránban végrehajtott támadások halálos áldozatainak száma már meghaladja a 240-et

Itt már novemberben indulhat az 5-11 évesek oltása: ennyire hatékony náluk a Pfizer-vakcina
Hamarosan megkezdődhet az 5-11 évesek oltása az USA-ban: a klinikai vizsgálatok szerint a Pfizer vakcinájának gyerekeknek szánt adagja biztonságos és 90 százalékban hatékony - ez egyébként a felnőtt-dózis harmada. Amerikában a gyerekek oltása akár már november 3-án megkezdődhet.
Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) és a Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) tanácsadó testületei kedden javasolták az 5 és 11 év közötti gyerekek beoltását a Pfizer vakcinájával – írja a BBC.
Az FDA és a CDC nem kötelesek betartani a testület ajánlását, de várhatóan mindkét szervezet megteszi azt, és jóváhagyják a vakcina használatát a gyerekek számára. A testület 17:0 arányban javasolta a vakcina engedélyezését, de néhány tag megjegyezte, hogy túl általánosnak tartják az ajánlást, mert elképzelhető, hogy azoknak a gyerekeknek, akik korábban megfertőződtek, csak egy adag vakcinára lesz szükségük.
A klinikai vizsgálatok szerint a Pfizer vakcinájának gyerekeknek szánt adagja – ami a felnőtteknek és a tinédzsereknek adott adag harmada – biztonságos és 90 százalékban hatékony. Az FDA szerint a vakcina előnyei „egyértelműen meghaladják a kockázatokat”.
Miután az egészségügyi tisztviselők jóváhagyják az oltást, az Egyesült Államokban 15 millió adag vakcinát juttatnak el a gyerekorvosi rendelőkbe és gyerekkórházakba, ezen kívül pedig egy a szülőknek szóló felvilágosító kampányt is terveznek. A BBC cikke szerint Amerikában a gyerekek oltása akár már november 3-án megkezdődhet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi főtanácsadója kulcsfontosságúnak nevezte a gyerekek beoltását, miután a koronavírussal fertőzött gyerekek ugyanolyan könnyen tovább adják a fertőzést, mint a felnőttek, annak ellenére, hogy a statisztikák szerint 50 százalékuk tünetmentesen átvészeli a betegséget. Fauci azt mondta, ha Amerikában be tudják oltani a 28 millió gyerek nagyrészét, az szerinte „nagy szerepet játszhat a fertőzés terjedésének csökkentésében”.
Címlapkép: Vajda János, MTI/MTVA

Súlyos, ami kiderült az "önkéntes" gyógyszertári árcsökkentésről: erről minden magyarnak tudnia kell
Az önkéntes gyógyszerár-korlátozás keretében 25 nem támogatott gyógyszer árát csökkentik a nagykereskedők, amelyek közül 24 szerepel a KSH fogyasztói kosarában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


