A probléma mögött különféle okok állnak, ám a szakemberek egyetértenek abban: az anyanyelv-elsajátítás a családban kezdődik.

A gyerekeket is érinti a koronavírus-fertőzés, azonban náluk a tünetek nem olyan súlyosak, mint a felnőtteknél. Több, mint 4,7 millió orvosi esettanulmány azt mutatja, hogy a vizsgált gyerekek mindössze két százaléka került kórházba Covid -19 fertőzéssel. Azonban, ahogy a felnőtteknél, úgy a gyerekeknél is kérdéses, hogy melyek a koronavírus-fertőzés hosszútávú következményei.
A koronavírus-fertőzés utáni tünetek sokakat érintenek, ám az orvosoknak még nem áll rendelkezésükre megfelelő mennyiségű adat arra, hogy ezt a kérdést jobban kivizsgálják. A fejfájás, nehéz gondolkodás, szédülés és gyengeség nem ritka melléktünetei a fertőzésnek, amely alól a gyerekek sem képeznek kivételt.
Dr. Diane Arnaout, a texasi gyermekgyógyász a Huffpostnak elmondta, hogy bár a gyerekeket kevésbé viseli meg a koronavírus-fertőzés, ez nem jelenti azt, hogy a fertőzést követően ők nem szenvednek hosszútávú, vagy akár krónikus megbetegedésben.
Az egyik leggyakoribb utóhatása a fertőzésnek gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt a fáradtság, és a nehéz légzés. Carey Lumeng, tüdőgyógyász megfigyelései alapján atléták is nehezebben futnak, teljesítenek Covid fertőzés után. Több gyerek számolt be fáradtságról, gyengeségről, miután felgyógyultak a fertőzésből. A szakértők azt is vizsgálják, hogy ez az állapot mennyire lehet hatással más, krónikus fáradtsággal járó betegségekre.
A felépülés után több páciens jelezte, hogy nehezen gondolkodnak, koncentrálnak, ami alól a gyermekek sem képeznek kivételt.
Gyerekeknél, és fiatal felnőtteknél ez olyan, mintha hirtelen koncentráció-zavarok lépnének fel hiperaktivitás nélkül.
-emelte ki az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia.
Ezek mellett a tartós szaglás- és ízvesztést, az izomfájdalmakat, valamint 200 további tünetet figyeltek meg az orvosok. A tüneteket nehéz felismerni, hiszen egyszerre több is jelentkezhet, és ezeket teszttel nem lehet kimutatni, csak a tünetet tudják kezelni az orvosok.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Jelenleg nincs megfelelő teszt, ami a hosszú-Covid tüneteket, mellékhatásokat vizsgálná, mint ahogy kezelés sincs rá
- mondta Dr. Lumeng, aki hozzátette, hogy a terminológia is még változik, viszont azt már most láthatjuk, hogy azok a gyerekek, akiknek voltak tünetei a fertőzés alatt, általában a fertőzés után még 4 héttel is tapasztaltak hosszú-Covid tüneteket. Ráadásul a koronafertőzés mellékhatásai gyerekeknél tűnhetnek más betegségnek, azonban fontos ezekre figyelni.
A gyerekek számára jelentkezhetnek olyan tünetek, amelyek két, három hónapon keresztül is észlelhetnek. A kutatók azonban azt is kiemelik, hogy a járvány elejével ellentétben ma már van bizonyíték arra, hogy a koronafertőzés utáni tünetek kisebb számban jelentkeznek gyermekeknél, mint felnőtteknél.
A delta variáns változást hozhat
Míg a doktorok arra jutottak, hogy a hosszútávú tünetek gyerekeknél nem annyira számottevőek, addig a fertőzőbb delta variáns már a kiskorúakat is érinti. Bár új kutatások arra mutattak rá, hogy a gyerekek nem lesznek jobban betegek a delta variánstól, mint az előző variánsoktól, a kutatók mégis arra bíztatnak mindenkit, hogy vegyék fel a védőoltást, hiszen azok a gyerekek, akik nincsennek beoltva, nagyobb veszélynek vannak kitéve - írta korábban a Pénzcentrum.

Súlyos, ami kiderült az "önkéntes" gyógyszertári árcsökkentésről: erről minden magyarnak tudnia kell
Az önkéntes gyógyszerár-korlátozás keretében 25 nem támogatott gyógyszer árát csökkentik a nagykereskedők, amelyek közül 24 szerepel a KSH fogyasztói kosarában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


