A nyári szezon közeledtével egymás után rukkolnak elő a boltláncok előre kevert koktélokkal: az Aldi után most a Lidl kínál alkoholmentes italokat kedvező áron.

Az Európai Unióban az összlakosság 8,4 százaléka, minden tizenkettedik felnőtt naponta fogyaszt alkoholt - derül ki az unió luxemburgi székhelyű statisztikai hivatalának a 2019-es adatokon alapuló, pénteken közzétett felméréséből.
A naponta alkoholt fogyasztók aránya Portugáliában a legmagasabb, ahol a lakosság egyötöde - 20,7 százaléka - iszik napi szinten, ezt követi Spanyolország és Olaszország 13, illetve 12 százalékkal. Ez az arány Lettországban és Litvániában a legalacsonyabb, csupán 1 százalék. Ugyanakkor az is kiderül a felmérésből, hogy e két balti államban a legmagasabb a heti és havi szinten italozók száma, 31,1 és 31,3 százalék. Az uniós tagállamok közül Horvátországban volt a legmagasabb az olyanok aránya (38,3 százalék), akik soha, vagy legalábbis egy év alatt egy alkalommal sem fogyasztottak alkoholt.
A túlzott ivászat Dániában, Romániában és Luxemburgban a legmagasabb, ezekben az országokban a legjellemzőbb a legalább havonta egyszeri nagy mennyiségű alkoholfogyasztás, ezen államok lakosságának 38 százaléka, 35 százaléka, illetve 34 százaléka fogyaszt alkoholt így. Magyarország ezen a téren a 27 uniós tagállam közül a 21-ik helyen áll, a magyarok 13 százaléka "issza le magát" havonta egy alkalommal. A súlyos epizódszerű alkoholizáláson az egy alkalommal több mint 60 gramm tiszta etanolnak megfelelő mennyiség fogyasztása értendő.

A felmérésből kiderül az is, hogy valamennyi uniós tagállamban a férfiak gyakrabban isznak alkoholt, mint a nők. A legnagyobb nemek közötti különbség a napi fogyasztás tekintetében Portugáliában (33,4 - 9,7 százalék) és Spanyolországban (20,2 - 6,1 százalék), a heti fogyasztás terén pedig Romániában (32,2 - 6,6 százalék) és Szlovákiában (30,6 - 8,8 százalék) volt tapasztalható. A havi fogyasztás aránya azonban viszonylag egyenlő volt a nemek között.

Hatalmas bajban vannak a magyar gyerekek: erről a szülők is alig tudnak, pedig gyorsan lépni kellene
Folyamatosan emelkedik az önsértő gyerekek száma hazánkban is. Egyre fiatalabban, nem ritkán már kiskamasz korban okoznak rendszeresen és szándékosan fájdalmat maguknak.

Két betegség is durván kilőhet a következő 5 évben: ezekben már eddig is a világelsők között voltunk
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a serdülők egészségének javulása jelentősen elmarad a kisgyermekek egészségében és fejlődésében elért eredményektől.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


