23 °C Budapest
Celebrations and fireworks in Budapest on St. Stephens Day.

Figyelem! Új járványügyi szabályok lépnek életbe augusztus 20-án: itt vannak a részletek!

2021. augusztus 3. 15:59

Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek augusztus 20-ára. Kovács Zoltán államtitkár közölte, hogy az augusztus 20-i központi rendezvényeket nem érintik majd a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások.

Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek az augusztus 20-i nemzeti ünnepre – jelentette be a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten.

Kovács Zoltán közölte: a valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülnek, 3,5 napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen tart majd az ünnepség, ez alatt több száz program lesz.

Az államtitkár szerint az augusztus 20-i központi rendezvényeket nem érintik majd a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint az ünnepi programok célja az is, hogy megsegítsék a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került turisztikai ágazatot, az abból élő családokat. A központi programok látogatói a budapesti szálláshelyeken, éttermekben, attrakcióknál tudják támogatni az ágazatot. A fővárosi szállásfoglalásoknál már most kiugrás tapasztalható az ünnepi hétre – fűzte hozzá.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A hvg.hu úgy tudja, hogy a vonatkozó rendelet akár már ma megjelenhet. Sőt, nem csak az augusztus 20-i rendezvények idejére oldhatják fel a korlátozásokat, hanem hanem két másik szeptemberi eseményre is, a budapesti fogathajtó-Eb-re illetve a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 19. csütörtök
Gyárfás
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 18. 21:35
Agrárszektor  |  2025. június 18. 20:29