A Stratus Covid-variáns gyorsan terjed, már a fertőzések 40 százalékáért felelős az Egyesült Királyságban.

A munkaadóknak lehetővé kell tenni, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltást a munkavállalóik számára – erre vonatkozóan tesz jogalkotási javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). Parragh László szerint ma is elterjedt gyakorlat, hogy a vállalatok elvárják a dolgozóiktól az oltást, a jogszabályi módosítás viszont megkönnyítené ezt a lehetőséget.
A munkaadóknak lehetővé kell tenni, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltást a munkavállalóik számára – erre vonatkozóan tesz jogalkotási javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). Parragh László MKIK-elnök a Portfolio-nak azt is elárulta, hogy nem csak a lehetőséget teremtenék meg a munkaadók számára, de bizonyos munkakörökben kötelezővé tennék a védőoltást az alkalmazottaknak.Itt elmondása szerint elsősorban azokra a szakmákra kell gondolni , ahol a munkavállalók több emberrel érintkeznek: rendészeti szervek alkalmazottaira, a közösségi közlekedésben dolgozókra, éttermi alkalmazottakra stb.
Parragh László szerint ma is elterjedt gyakorlat, hogy a vállalatok elvárják a dolgozóiktól az oltást, a jogszabályi módosítás viszont megkönnyítené ezt a lehetőséget. Az elnök szerint a vállalatvezetők részéről erős igény van erre a szabályozásra, csak így lehet ugyanis elkerülni, hogy a gazdaságot le kelljen újra zárni.
A módosítás jogilag minden akadályt elháríthatna az elől, hogy a vállalatok bizonyos munkakörök betöltéséhez elvárják a koronavírus elleni védőoltás meglétét. A javaslat azt a kitételt is tartalmazná, hogy amennyiben a munkavállaló nem él az oltás lehetőségével, akkor adott esetben áthelyezhető lenne egy olyan pozícióba, ahol nem veszélyezteti a kollégákat és az ügyfeleket. Az MKIK elnöke szerint ez a szabályozás nemcsak egészségügyi szempontból indokolt, hanem a gazdasági logika is ezt diktálja: a vállalatvezetők tartanak ugyanis attól, hogy a járvány terjedése és helyi fertőzések miatt leáll a tevékenységük, ezt pedig nem engedhetik meg maguknak újra.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Az OTP Bank elkötelezett a digitális fejlesztések támogatása mellett (x)
Új, online gyorsan és kényelmesen igényelhető hitelterméket vezetett be az OTP Bank kisvállalkozói ügyfelei számára


