Close up on man Man extinguishes the cigarette in the ash tray quitting no smoking lung health problems

Még egy ok, hogy leszokj a cigiről: hiába gyengül a járvány, még mindig nagy a kockázat

2021. július 12. 16:02

A dohányzásról történő leszokásnak napjainkban talán még nagyobb jelentősége van, mint korábban: átfogó tanulmányok igazolták, hogy dohányzóknál sokkal nagyobb a súlyos, illetve a kritikus COVID-19 megbetegedés kockázata, valamint lélegeztetőgépre kerülés esélye, mint a nemdohányzók esetében. Nem feltétlenül kell azonban egyedül nekivágni a leszokás folyamatának, a siker esélye, ha szakemberek segítségét kérjük, akár megháromszorozódhat - hívják fel a figyelmet az „Élj tiszta tüdővel!” kampány keretében az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet szakemberei.

Noha a magas fokú átoltottságnak, illetve a melegebb időjárásnak köszönhetően alább hagyott a járvány terjedése, a koronavírus továbbra is hétköznapjaink része marad. Ez még inkább így van a dohányzók esetében, akik a belélegezett dohányfüst, illetve az elektronikus cigaretta aeroszoljának káros hatása miatt még jobban veszélyeztetettek a vírusfertőzésekkel szemben. A rendszeres dohányzás következtében megváltozó légútihám-működés, a légutak károsodott tisztítómechanizmusa, a fokozott nyáktermelés, a károsodott szövetállomány, illetve a módosult immunválasz mind emelik a fertőzés kockázatát.

A legfrissebb tanulmányok eredményei szerint a súlyos vagy kritikus koronavírus-fertőzés kialakulásának esélye az aktuálisan dohányzóknál akár kétszeres (+80-100%) lehet a nemdohányzókhoz képest, ez az arány a leszokott dohányzók esetében már sokkal kedvezőbb, náluk 30-35%-kal magasabb a súlyos, illetve kritikus betegség valószínűsége, mint a soha nem dohányzók esetében. Mindezek mellett, akár enyhe lefolyású COVID-19 betegséget követően a tüdőgyógyászati szakellátásokon is egyre több dohányozó fordul meg visszamaradó tünetekkel.

A dohányzásról való leszokás fontos népegészségügyi prioritás, amely a légúti, illetve légzőszervi megbetegedést is okozó koronavírus-járványnak köszönhetően ma még inkább aktuális probléma. A dohányzók kiemelt megfertőződési esélye és a súlyosabb állapot kialakulásának kockázata plusz motivációt jelenthet a leszokásban, amelynek megerősítésére kiváló alkalmat nyújthat a pandémia következében a szakrendeléseken megforduló dohányzó kórelőzménnyel rendelkező betegek megemelkedett aránya. Most lehetőség van olyan érintetteket is elérni leszokási tanácsokkal, akik eddig nem fordultak meg szakrendelésen

– emelik ki a Korányi Intézet Országos Dohányzás Leszokást Támogató Módszertani Központjának szakemberei.

A leszokást támogató programok eredményét az életkor (minél fiatalabb a páciens, annál eredményesebb a támogatás), továbbá a nikotinfüggőség mértéke (dohányzással töltött évek száma és dohányfogyasztás mértéke), illetve a tanácsadásokon való megjelenések száma és minősége határozta meg. A sikeres hosszú távú leszokáshoz elengedhetetlen, hogy a dohányzó megváltoztassa az életmódját és lássa a leszokásból származó személyes hasznát, ehhez pedig a legnagyobb segítséget egy szakember által vezetett és felügyelt, huzamosabb ideig tartó viselkedési és gyógyszeres támogatási program tudja nyújtani.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az ilyen programok általában mintegy négy alkalomból álló, egyéni vagy csoportos foglalkozások, amelyek során a motiváció felkeltése mellett fontos szerepet kap a viselkedés megváltoztatására irányuló tanácsadás, és a terápia igény esetén gyógyszeres kezeléssel is kiegészíthető.

Bárki számára elérhető továbbá az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet ingyenes telefonos, leszokást támogató programja (06-80-44-20-44), valamint a „Gond? Egy szál se!” elnevezésű telefonos alkalmazása, amely szintén segíti a dohányost a leszokás iránti motiváció fenntartásában és a visszaesés megelőzésében.

Emellett kiemelt tüdőgondozó intézetekben és az egészségfejlesztési irodákban elérhető a magatartás megváltoztatására irányuló intenzív leszokás támogatási program is, amely strukturált keretek között foglalkozik a nehézségek leküzdésére irányuló készségek fejlesztésével, a visszaesés megelőzését célzó megoldások alkalmazásával, és időzített STOP nap kijelölésével segíti a résztvevőt a füstmentességhez vezető úton.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 30. péntek
Janka, Zsanett
22. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 30. 19:03