Nem elég a rettegett betegség: ez vár a magyar dolgozóra, ha felgyógyult a rákból

Sajnos hazánkban rendkívül riasztóan magas a halálozási szám, és különösen fájó annak tükrében, hogy a népességünk egyre fogy. 1990-ben 145 660 honfitársunk hunyt el, a rosszindulatú daganatban elhunytak száma ebből: 30 871 fő, míg 2019-ben 129 603 elhunyt állampolgárunkból pedig 32 012-n haltak meg daganatos betegségben. Olyan magas szám ez, mintha egy kisebb település teljes lakossága hunyt volna el. A rosszindulatú daganatos megbetegedések Európában régióról-régióra változnak, azok leggyakoribb formái -így hazánkban is - a mellrák, a vastagbélrák, a prosztatarák és a tüdőrák.

Azok, akik betegség után felépülve térnek vissza a munkába, fogalmuk sincs a tényleges ellenálló képességükről, és általában még mindig a kezelés közvetlen hatásaival küzdenek. Ezenkívül nagy nyomás nehezedik az érintettekre, hogy sikeresen térjenek vissza korábbi szakmai életükhöz. Ezt a fázist sok bizonytalanság jellemzi mind szakmai, mind magánéletben. A munkába való visszatéréskor a túlélőknek nehézségekbe ütközhet kollégáik vagy munkáltatóik negatív hozzáállása vagy magatartása. A negatív tapasztalatok között szerepel a rákbeteg megbélyegzése, valamint a megkülönböztetés érzése azzal, hogy indokolatlanul elbocsátják őket.

Milyen segítséget kapnak hazánkban a daganatos betegek?

Több személyre szabott támogatás is létezik: közgyógyellátás, otthoni szakápolás, utazás támogatás, vagy paróka támogatás, táppénz vagy egyszeri segélysegély, melyet lehet igényelni, gyógyszerköltségre, gyógyászati segédeszközök térítési díjának csökkentésére, és pénzbeli ellátásokra vagy egyedi gyógyszerkérelemre is van lehetőség, ha a szakorvos javasolja, illetve viszonylag új, hogy a 335/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet értelmében már daganatos betegség esetén akár öt évre visszamenőleg is be lehet nyújtani a kérelmet a NAV-nak.

A pozitívuma mellett nagyon negatív, ha valaki visszafordíthatatlan daganatos betegségen esett át mint: maszketómia, úgy érthetetlen módon ezt az igényt minden évben be kell nyújtania, mely bürokratikus és felesleges eljárásmód. A nagy onkológiai centrumokban elvben lehet pszichológusi segítségét kérni, de számos osztályon ez fel sem merül, hisz annyi a beteg. Az Országos Onkológiai Intézetben működő ilyen szolgáltatást 4 alkalommal vehetik igénybe a betegek.

Kérdés az, hogy ez a 4 alkalom mire elég egy olyan betegnek kivel megfordult a világ és a nőiességének egy darabját örökre elveszítette. Ugyan számos daganatos betegekkel foglalkozó civil szervezet segíti tanáccsal önkéntes ráktúlélők kórházi látogatásáig és betegeknek szervezett klubokig kínálnak segítséget, hogy könnyebb legyen elviselni a lelki terheket, de állami szinten nincs támogató utógondozás a gyógyultak. 

Ha a munkavállaló felépül és szeretne visszatérni munkahelyére a legtöbb vállalat foglalkozási egészségügyi orvosához küldi el dolgozóját munkakör alkalmassági vizsgálatra. Az orvos szakvéleménye vagy alkalmasnak találja munkakörének betöltésére vagy rehabilitációs tárgyalás kezdődik. Sajnálatos, hogy nemcsak hazai de itteni külföldi multinacionális cégek „vállalati kultúrájában” sincs erre hazánkban protokoll, hogy támogassák, segítsék visszatérő dolgozójukat, holott ennek külföldön komoly múltja van.

Vagyis hazánkban nincs szociális védőháló erre vonatkozóan. Mindenki maga küzd egyedül, keres új munkakört, ha nem tud a régi munkakörébe visszahelyezkedni…. Ha sikerül, maximum a vezető vagy főnök jóindulatán múlik, hogy mennyire terheli dolgozóját és emberséges vele. S minden csoda három napig tart. Sok esetben előfordul, hogy egy hosszantartó betegség után hetekkel már erőn felüli elvárásokat támasztanak egy komoly daganatos betegség után visszatérő dolgozónak.

Ezek írreális elvárások. A daganatos betegséget túlélők munkaképességét megnehezíti a munkaerőpiacon maradás vagy az oda való visszatérés, mely segítség nélkül egy újabb kudarc élményhez vezet. Ezek az emberek korábban aktív értékes tagjai voltak a társadalomnak, ezzel a szemlélettel kell(ne) segíteni őket és fogni kezüket.

Akkor, hogy kellene, hogy működjön?

Számtalan külföldi tanulmány, előadás, kutatás foglalkozik ezzel a témával, hisz Európában évente több millió embernél diagnosztizálnak rosszindulatú daganatot. Vagyis a cégek, vállalatok külföldön erre felkészültek. Akkor itthon erre miért nem?

Svájc

Svájc összes kantonjában ugyanaz a szabály, hogy a daganatos beteg 720 napot tölthet betegszabadság alatt. Ez idő alatt a dolgozó munkabérének 80%-át kapja, de az sem ritkaság, hogy 100% munkabért kap erre az időre, ezzel is támogatják őt rendkívüli helyzetében. A díjak legalább felét a munkáltatónak kell fizetnie. 720 nap után be kell mutatni munkáltatójának igazolást, hogy gyógyult-e.

A visszaintegrálódást a beteg-orvos kapcsolata határozza meg,  leülve a munkáltatóval egy közös gondolkodásra, mely függ az eddig betöltött munkakörtől, de ez a folyamat annyira de annyira rugalmas és emberi, hogy már szinte hihetetlen számunkra. Az-az emberi szervezet, ami iszonyú megpróbáltatáson ment keresztül csakis óvatosan terhelhető. Ezért mindenki a visszatérő dolgozó igényéhez igazodik.

Általános példa, hogy napi 2 órát vagy heti 2 napot dolgozik a dolgozó, ahogy ő akarja. Lassú terhelés kapcsán hétről-hétre emelik a munkaidőt +1 órával, így eljutva a napi 8 óra munkaidőhöz. Ha időközben kiderül, hogy a munkavállaló nem bírja a terhelést és újra kiesik a munkából a 720 nap újra indul vagy a terhelést más ütemben újra lehet indítani.

A megváltozott munkaképesség kapcsán a vállalat nem hagyja cserben dolgozóját, hanem átbeszélve a lehetőségeket, saját berkein belül elindul egy átképzés.

Természetesen a munkáltatónak is látni kell a munkavállaló szándékát a reintegnációra. Így tehát kötelező a kapcsolattartás a munkáltatóval. Teljesítményértékelés esetén nem várnak el tőlük írreális elvárásokat. Vállalati kultúrában a HR kiemelt szerepet kap, nemcsak egy kirakat, hanem olyan, mint a rendőrség. Ha a munkáltató nehéz munkavégzésbe osztja be a visszatérő munkavállalót, amit nem bír, a HR komoly nyomást gyakorol a munkáltatóra és keményen képviseli a munkavállaló érdekeit.

Németország

Nagyon hasonlóan működik a visszaintegrálódás. Mikor hazánkban befejeződik egy kemoterápiával és műtétekből álló sorozat, a munkavállaló egyedül küzd a legtöbb esetben. Ha emlékszünk a „Schwarzwaldklinik” szappanopera sorozatra, akkor nem túlzás azt állítani, hogy a valóságban is így működik a rehabilitáció.

Egy frissen „gyógyult” beteg minimum 1 hónapot tölt el egy ilyen rehabilitációs központban, ahol minden nap van torna, mellette tetszőlegesen úszás, táplálkozási szakemberrel való találkozás, pszichológussal való kurzus. Minden személyre szabottan működik, attól függ ki milyen rákos betegségen esett keresztül, milyen lelki megrázkódtatás történt vele, a cél a szervezet „felkészítése”. A rehabilitáció célja pozitív élmények adása.

Minden klinika ősfás parkkal rendelkezik, hogy a természetben való séták, ücsörgések pozitív életérzést adjanak. A lábadozó betegek 5 féle menüből választhatnak napi 5-szöri étkezés kapcsán. S a non plus ultra? A beteghívó gombon található kávéscsésze, melynek megnyomásával érkezik a „kávés kisasszony” kávé itallappal. Mit kívánhatunk még?  A gyógyult munkavállaló évi +5 nap szabadságban részesül.  Biztos lehet még mindig csiszolni a rendszert de az állam részéről érezhető az odafigyelés.

A rákos túlélők munkába való visszatérése gazdaságilag fontos. Ha a rákos beteg a kezelés alatt vagy után nem tér vissza munkába, ez pénzügyi veszteséget jelent a munkavállaló, a munkáltató és a társadalom számára. Lehet, hogy költségei vannak a vállalatnak és a munkavállalónak, de ezek végül kisebbek lehetnek, mint a hosszú távú betegszabadság költségei.