Több beszámoló, kevesebb működő cég – ez az ellentmondásos tendencia jellemezte az elmúlt évek májusi zárását.
A koronavírus járvány tavaly márciusi megérkezése a rendezvények, konferenciák számát azonnal lenullázta. A fő tevékenységként rendezvényszervezéssel foglalkozó társas vállalkozások egyik napról a másikra árbevétel nélkül maradtak. Az elmúlt 12 hónap azt mutatja, hogy bár kevesen dobták be a törölközőt, de jelentős leépítéseket voltak kénytelenek megvalósítani - derül ki friss adatokból.
A cégalapítási és megszűnési statisztikákból jól kivehető, hogy a járvány hatására nem emelkedett meg drasztikusan a megszűnő vállalkozások száma és ezzel együtt a cégalapítási kedv sem esett vissza. Míg 2020 márciusában 2340 ilyen profilú vállalkozás működött hazánkban, 2021 márciusában 2305. Az alacsony cégmegszűnési adatokat azonban árnyalja, hogy a járvány miatt a kényszertörléseket jelenleg szüneteltetik, így enélkül valószínűleg több vállalkozás szűnt volna meg a vizsgált időszakban - derült az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.
Az adott időszak cégfluktuációs index (CFI) értéke 10,71, ami az országos átlag (13,34) alatt van. A turbulencia ebben a szektorban csekélyebb az átlagosnál, a cégek nem cserélődnek olyan gyorsan. Ahol igazán érzékelhető a járvány hatása az a dolgozói létszám alakulása. Tavaly március óta több mint 500 fővel kevesebb alkalmazottat jelentettek le az érintett társas vállalkozások. Sok cég kényszerült a rendezvények elmaradása miatt megválni dolgozóinak jelentős részétől. Természetesen erre az ágazatra is igaz, hogy rendkívül különböző helyzetben érte őket a járvány. Azok a cégek, melyek egyrészt jelentősebb tartalékokkal rendelkeztek és nem kizárólag foglalkoztak rendezvényszervezéssel, könnyebben vészelhették át az elmúlt 12 hónapot, mint azok, amelyeknek nem volt más üzleti tevékenysége és nem rendelkeztek a likviditásuk fenntartásához szükséges mobilizálható tőkével.
A túlélés rákényszerítette a piac szereplőit, hogy innovatív megoldásokkal próbáljanak bevételhez jutni. Ezek lehetnek különböző online rendezvények, koncertek, konferenciák, melyekben jelentős szerepet kap az interaktivitás. Ugyanakkor ezek a megoldások csak részben váltják ki a klasszikus rendezvényeket jellemző, személyes interakciót és a feel-and-touch élményét. Az ágazat túlélésének biztosítása érdekében a szektor elsőként kapta meg a járulékcsökkentési kedvezményt, ugyanakkor a szakmai érdekképviseletet ellátó Magyarországi Rendezvényszervezők és - szolgáltatók Szövetsége (MARESZ) összefogásban a vendéglátás és turizmus területén működő hasonló szervezetekkel további támogatásért lobbizik a kormánynál. Javaslataik közé tartozik, többek között a bértámogatás mértékének 75%-os szintre emelése, a felmerült közmű és bérleti díjak 50%-ának visszatérítése, a reprezentációs adók és járulékok eltörlése, valamint egy 2019-es befizetett Áfa alapú vissza nem térítendő támogatási rendszer kialakítása a pandémia okozta árbevétel kiesés kompenzálására.
A piac szereplői mindezek mellett természetesen a korlátozások minél korábbi feloldásában reménykednek, hiszen hosszú távon kizárólag ez biztosíthatja a vállalkozások működőképességét. A kérdés az, hogy az időközben a szektort elhagyó szakembereket sikerül-e visszacsábítani a hazai rendezvényszervezőknek - zárja elemzését Hantos Zoltán, a céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Hatalmas bajban vannak a magyar gyerekek: erről a szülők is alig tudnak, pedig gyorsan lépni kellene
Folyamatosan emelkedik az önsértő gyerekek száma hazánkban is. Egyre fiatalabban, nem ritkán már kiskamasz korban okoznak rendszeresen és szándékosan fájdalmat maguknak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


