A WHO december 21-ig összesen 19 MERS-CoV fertőzést regisztrált, amelyek közül négy halálos kimenetelű volt.
Gyorsabban terjed, a fiatalokat is megtámadja és 10 százalékkal súlyosabb betegséget okoz a koronavírus brit mutációja, ezért a kórházak gyorsan telítődnek, mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa. Mint fogalmazott, náluk 90-95 százalékos telítettségűek az dialektológiai és az intenzív ágyak, azonban tudomása van arról, hogy az ország nagy részén folyamatosan emelkedik a kórházakban ápoltak száma, mind az intenzív, mind más fekvőbeteg osztályokon.
Még hetekig emelkedhet a koronavírusos megbetegedések száma, és március végén, április elején tetőzhet a járvány - mondta egy online közvetített beszélgetésen a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa. Szlávik János más szakorvosokkal egyetértésben úgy ítéli meg, hogy az egészségügyi ellátórendszer bírni fogja a rendkívüli terhelést. Egyelőre felfutó szakaszában van a járvány, és nehéz megjósolni, hogy mikor tetőzik, tette hozzá az ginekológus.
- mondta Szlávik János, aki szerint megváltozott a Covid-19: súlyosabb a betegség lefolyása és mások a tünetek is. Vagyis újra kell tanulni a koronavírust, mégpedig úgy, hogy igazán hatékony gyógyszer nem áll a rendelkezésre. Mindezt végiggondolva mindenki nagyon komolyan megfontolhatja, hogy hogyan szeretne védekezni a vírus ellen, vagy mennyire szeretné a védőoltást felvenni.
Zacher Gábor toxikológus azt mondta, sokkal súlyosabb betegekkel találkozik: "családok kerülnek be a kórházakba, és sajnálatos módon csonka családok távoznak, hiszen csomó rizikófaktorral rendelkeznek a magyarok". A szakember ezek közül a legfontosabbnak az elhízást említette, annál is inkább, mert a statisztikákat megnézve Magyarország a negyedik legelhízottabb nemzet a világban, amin - meglátása szerint - tudnánk változtatni, már csak a jövő szempontjából is, hiszen nem elképzelhetetlen, hogy lesz még hasonló pandémia.
Purebl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója szintén azt hangsúlyozta, hogy az ellátórendszer nem fog összeomlani, mert az egészségügyi dolgozók be vannak oltva. Zacher Gábor toxikológus szerint is vannak még tartalékok az egészségügyi rendszerben, de végesek; a szakdolgozókból lehet hiány, akiket viszont nehéz helyettesíteni, jegyezte meg.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Szlávik János szerint a terhelés lehet extrém, de az orvosokat át lehet csoportosítani, bár erre egyelőre még nem került sor túlzott mértékben, mint például az őszi hullám alkalmával. Mint mondta, akkor nagyon-nagyon sok orvosi és nővérsegítséget kaptak olyan helyekről, ahol nem foglalkoztak sokat koronavírus-fertőzöttekkel. Úgyhogy ezt még egy óriási lehetőségnek tartja.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








