Az előszezonban május 21-től Budapest és Keszthely között valamennyi Balaton InterCity-vonatban étkezőkocsi-szolgáltatást lehet igénybe venni.
A brit egészségügyi minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint 210 fontba (86 ezer forintba) kerül az két koronavírusteszt, amelyet jövő hétfőtől a külföldről Nagy-Britanniába utazóknak az érkezésük utáni karanténidőszak alatt kötelezően el kell végeztetniük.
A brit kormány minap ismertetett rendelete alapján a külföldről érkezőknek február 15-től az eddigiekhez hasonlóan tíz napot karanténban kell tölteniük, de az elkülönítés időszakában két PCR-tesztet is el kell végeztetniük. Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint az első szűrővizsgálatot a karantén második napján vagy ennél korábban, a másodikat az elkülönítés nyolcadik napján vagy ennél később lehet elvégeztetni.
Az első teszt célja annak vizsgálata, hogy az utas szervezetében nincs-e jelen a koronavírus valamely új variánsa, a második szűrés pedig egy általános koronavírusteszt annak megállapítására, hogy az érkezés óta nem vált-e kimutathatóvá bármilyen koronavírus-fertőzés. A minisztérium ismertetése szerint
A brit szaktárca közölte: azok, akiknek jelentős anyagi nehézséget okoz a szűrővizsgálati díj kifizetése, kérhetnek halasztott fizetést a foglalás időpontjában, de ezt csak azok vehetik igénybe, akik jövedelemkiegészítő támogatásban részesülnek, és a díjat nekik is tizenkét hónap alatt, havi részletekben meg kell téríteniük. A minisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy ha valaki valótlan információk alapján, vagy fontos információk kihagyásával próbál halasztott fizetést kérni, csalást követ el és büntetőeljárással kell szembenéznie.
A karantén csak a tíz nap leteltével hagyható el, és akkor is csak abban az esetben, ha a nyolcadik napon elvégzett teszt eredménye negatív. Ha a két szűrővizsgálat közül bármelyik pozitív eredményű, a tíznapos karanténidőszak a teszt napjától számítva elölről kezdődik. Ha valakinél azt állapítják meg, hogy a koronavírus valamely hivatalosan "aggályosnak" minősített variánsával fertőződött meg, akkor azokat is tesztelésre kérik fel, akik az érintettel kapcsolatban voltak - áll a brit egészségügyi minisztérium csütörtöki ismertetésében.
A tájékoztatás szerint aki tíz napnál rövidebb időre utazik Nagy-Britanniába, tartózkodásának teljes időtartamát karanténban kell töltenie, és elutazásának napján lakóhelyéről csak közvetlenül az elutazás helyére - repülőtérre, kikötőbe - utazhat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A brit kormány már több mint három hete érvényben lévő rendelkezése alapján a külföldről Nagy-Britanniába utazóknak indulásuk előtt is el kell végeztetniük egy koronavírustesztet, és csak e szűrővizsgálat 72 óránál nem régebbi negatív leletének felmutatása után kezdhetik meg utazásukat.
Mindemellett továbbra is mindenkinek ki kell töltenie indulása előtt a Passenger Locator Form nevű online űrlapot. Ezen több más adat mellett arról is be kell számolni, ha az utazó az indulását megelőző tíz napban olyan országokban járt, amelyekből a brit kormány az új koronavírus-variánsok elterjedtsége miatt megtiltotta a beutazást.
Azok, akik nem adnak pontos információt arról, hogy a nagy-britanniai érkezésük előtti tíz napban mely országokban jártak, tíz évig terjedő szabadságvesztéssel, tízezer fontig terjedő bírsággal vagy mindkettővel sújthatók.

Hatalmas bajban vannak a magyar gyerekek: erről a szülők is alig tudnak, pedig gyorsan lépni kellene
Folyamatosan emelkedik az önsértő gyerekek száma hazánkban is. Egyre fiatalabban, nem ritkán már kiskamasz korban okoznak rendszeresen és szándékosan fájdalmat maguknak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


