15 °C Budapest

Vallott a legendás Kossuth-díjas zenész: Pályafutásom legpocsékabb évét fejezem be

2020. december 26. 16:01

Egész egyszerűen pályafutásának legpocsékabb évének nevezte Hobo, azaz Földes László a 2020-as évet. Hasonlóan vélekedett egyébként a dolgokról Majka is, aki mindennek tetejében még magát a vírust is elkapta. Elmaradt koncertek garmadája, óriási tragédiák, így vélekedtek a kaotikus 2020-as évről...

Hobo, azaz Földes László Kossuth-díjas magyar zenész egészen egyszerűen úgy fogalmazott karácsonyi Facebook bejegyzésében, hogy

pályafutásom legpocsékabb évét fejezem be úgy, hogy még a sokadik "Hobokarácsony" is elmarad.

A legendás zenész elmesélte azt is, hogy idén töltötte be a 75. életévét, aminek emlékére egy hatalmas koncerttel készültek, és az Arénában tartották volna, de elmaradt, az azt megelőző turné pedig el sem indult.

Végül az évi átlagos 120 fellépésnek csupán a negyede jött össze, ami példátlanul kevés

- fogalmazott Hobo. A Kossuth-díjas művész elmondta azt is, ,,rettenetes volt tudomást szerezni néhány kedves kolléga haláláról, különös tekintettel Benkő Lacira, akinek sokat köszönhetek, vagy Balázs Fecóra, akivel közös dalaink is voltak. De Mihály Tamást is ismertem, Bergendy Pista pedig több lemezemen játszott. Ráadásul néhai társaim közül ma többen is betegeskednek, amit tehetetlenül figyelünk. Ilyen dolgokkal a hátunk mögött nehéz vidámnak lenni: Még jó, hogy itt a Karácsony és lelkünket azok felé fordíthatjuk, akiket szeretünk. (...) Boldog Ünnepeket kívánok Kedves Mindannyiuknak! - zárta bejegyzését Földes László.

Hasonlóan Hobóhoz, Majka is számot vetett a 2020-as évvel a Telexnek adott interjújában. A rapper itt úgy fogalmazott a koronavírusos helyzetről, hogy

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Semmi pozitívuma nincs. Elvette a munkámat, egész évben nem dolgoztam. Egyetlen egy koncertem volt, még júliusban. Megkoronázta az évet, novemberben meg elkaptam ezt a f*st.

A rapper arról is beszélt, hogy rendkívül legyengült a vírus miatt, alig tud futni, gyalogolni is csak most, a fertőzés után 6 héttel tudott elkezdeni. Majka szerint egyébként a vírusnak maximum egy pozitív hozadéka van, mégpedig az, hogyha kollektíven nézzük, akkor az ázsiai akkurátus egészségügyi szabályokat valamennyire sikerült átvenni idehaza is. Ami jelen esetben azt jelenti, hogy Magyarországon megtanulták az emberek, hogy érdemes maszkot hordani, akár még egy influenzajárvány alatt is.

(Címlapkép: MTI Fotó: Balogh Zoltán)

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 29. csütörtök
Magdolna
22. hét
Május 29.
A régészet napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 28. 21:13