Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük a 20. hét legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb cikkeit a Pénzcentrumról.
Horvátországban második napja rekordmértékű az új fertőzöttek száma, és a fiatalok a koronavírus legfőbb terjesztői - közölte a válságstáb pénteken. A testület jelentése szerint csütörtökön 208-cal nőtt, és elérte a 6258-at a megfertőzöttek száma. Két új haláleset történt, így a járvány halálos áldozatainak száma 163-ra emelkedett. A betegek közül 106-an vannak kórházban, közülük tizen lélegeztetőgépen. A legtöbb új esetet a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták.
A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, ezért a válságstáb ismét szigorításokat vezetett be. Péntektől tíz napig az éjszakai szórakozóhelyek, bárok és kávézók csak éjfélig lehetnek nyitva, továbbá zárt térben nem rendezhetnek bulikat. Ugyanakkor a szabadtéri rendezvényeken is be kell tartani a társasági távolságtartás szabályait és a higiéniai előírásokat, amelyeket most sokkal szigorúbban fognak ellenőrizni a hatóságok.
Alemka Markotic járványügyi szakember, a válságstáb tagja arra kérte a fiatalokat, hogy legyenek sokkal körültekintőbbek. Az új fertőzöttek kétharmada ugyanis a fiatal korosztályból került ki, és bár tüneteik enyhék, meg kell érteniük, hogy mások iránt is felelősséggel tartoznak - mondta.
Több ország is jelezte, hogy szigorításokat vezet be Horvátországgal szemben, Olaszország és Ausztria már megtette, Szlovénia pedig nem zárja ki annak lehetőségét, hogy "vörös listára" helyezi szomszédját, és kötelező karantént rendel el az onnan érkezők számára. Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője elmondta: érthető, hogy ezek az államok aggódnak állampolgáraik miatt, és azt szeretnék, hogy a járványhelyzet ne romoljon tovább náluk az őszi időszakban.
A legtöbb helyen szeptember elsején már megkezdődik az oktatás, a fiataloknak pedig vissza kell térniük az iskolákba és az egyetemekre - hangsúlyozta. Mindazonáltal hozzátette: Horvátország több megyéből áll, a tengerparton a helyzet csak Split-Dalmát megyében romlott. Isztriában, a Kvarner-öbölben, Sibenik-Knin, Zára és Dubrovnik-Neretva (Zadar) megyékben alacsony a fertőzöttségi arány, százezer lakosra vetítve nem éri el a tíz főt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szomszédos Szlovéniában a kabinet által közzétett adatok szerint az elmúlt 24 órában 37-tel 2369-re nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Új halálesetet nem regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 129 maradt. A diagnosztizált betegek közül mindössze 18-an vannak kórházban, közülük hármat ápolnak intenzív osztályon. Az aktív betegek száma 213 fő.
Szlovéniában negyedik napja nő az új esetek száma. A behurcolt fertőzések többsége a népegészségügyi intézet szerint Horvátországból származik.
Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, hogy újraindítsa a gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt.

Két betegség is durván kilőhet a következő 5 évben: ezekben már eddig is a világelsők között voltunk
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a serdülők egészségének javulása jelentősen elmarad a kisgyermekek egészségében és fejlődésében elért eredményektől.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.


