Az előzetesen kockázatelemzéssel és véletlenszerűen kiválasztott 18 ellenőrzött helyszínen 51 db hazai előállítású bortétel vizsgálatát végezte el a hatóság.
2020 első félévében 25,3 százalékkal kevesebb új autót adtak el Magyarországon, mint az előző év hasonló időszakában. Ez az adat a kelet-közép-európai régióban a legkedvezőbb, a környező országokban a visszaesés jellemzően 30 százalék felett alakult.
A környező országok közül a magyar mellett egyedül a cseh autópiac úszta meg 30 százalékosnál kisebb mértékű visszaeséssel a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett gazdasági leállást. Míg a legtöbb régiós országban (Románia, Szlovénia, Szerbia, Szlovákia, Lengyelország és Ausztria) 31 és 36 százalék között alakult az értékesített új autó számának a csökkenése, Horvátországban ez az érték elérte az 54,4 százalékot.
Európai uniós kitekintésben is kiemelkedően jónak számítanak a magyar autópiaci adatok. Az európai autógyártók szakmai képviselete, az ACEA által közölt adatok szerint a közösségben mindössze két államban, Finnországban (-21,4%) és Svédországban (-25,1%) volt kisebb a csökkenés a magyar értéknél. A négy legnagyobb uniós autópiac közül a spanyol szenvedte el a legnagyobb, 50,9 százalékos zuhanást, Olaszországban 46,1 százalékos, Franciaországban 38,6 százalékos, míg Németországban 34,5 százalékos volt a visszaesés mértéke.
- magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. "Bár a korlátozások bevezetése gyakorlatilag egy időben történt, azok szigorúsága országról országra változott. Az adatok tükrében a magyar piac a járvány első hullámát relatíve hatékonyan volt képes kezelni."
Az újranyitást követő első teljes hónap adatai ugyanakkor azt mutatják, hogy a fogyasztói kereslet újbóli élénkülése tekintetében Magyarország csupán a középmezőnyben helyezkedik el. A júniusi újautó-eladási adatok szerint az itthoni forgalom továbbra is 23,7 százalékos elmaradásban van 2019 júniusához képest. Eközben számos régiós országban tapasztalható a kereslet intenzívebb visszatérése: míg Lengyelországban és Szlovákiában 20 százalék körülire, Ausztriában pedig 18 százalékosra csökkent az elmaradás az egy évvel korábbi szintekhez, addig Szlovéniában és Csehországban már csak 5-6 százalékkal helyeztek kevesebb új autót forgalomba 2019 júniusához képest.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


