18 °C Budapest

Itt a hivatalos bejelentés: nyithatnak a mozik, színházak, fürdők és múzeumok

2020. június 4. 09:37

A szokásos csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely adott tájékoztatást.

A színházak, mozik, múzeumok és fürdők zárva tartása a veszélyhelyzet végén megszűnik, vagyis június 16-át követően néhány napon belül ezek az intézmények kinyithatnak. Koncertek, fesztiválok megrendezése továbbra sem engedélyezett, az autóskoncertek megrendezésének mostantól nincs akadálya.

A maszkviselésre vonatkozó szabályokról a jövőben az operatív törzs fog dönteni, ahogy az idősek vásárlási idősávjáról is. Ez egyelőre szintén fennmarad.

Jól teljesítettünk!

A magyar gazdaság megszenvedte a járványügyi válsághelyzetet, de jó esély van arra, hogy Európában az egyik legstabilabb eredményt tudja produkálni - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón. Az idei esetleges gazdasági recessziót, jövőre jelentős növekedéssel tudjuk ellensúlyozni - tette hozzá.

Gulyás Gergely elmondta: a munkahelyek megvédése terén is sikerült jelentős lépéseket tenni. A kormány az eddigi és tervezett intézkedéseivel közreműködik összesen 1 millió 144 ezer 125 magyar álláshely védelmében, munkaerő-piaci vagy képzési támogatásában.

Jó hír, hogy egyelőre csak 7 ezer új közfoglalkoztatott van - tette hozzá. A szociális hozzájárulási adó július 1-jétől 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken, ezzel mérséklődik az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás is szintén 15,5 százalékra, továbbá 12 százalékról 11 százalékra csökken a kisvállalatai adókulcs.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kormány döntése nyomán a cégek akár teljes nyereségüket is félre tehetik társasági adó mentesen 4 éven belül megvalósuló magyarországi beruházásra, ha az nem haladja meg a 10 milliárd forintot - mondta Gulyás Gergely.

A kabinet döntött arról is, hogy nemzeti konzultációt tart a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról. A sikeres védekezés alapja a nemzeti összefogás, ezért fontos, hogy megismerjük az állampolgárok véleményét - jegyezte meg a miniszter.

A kormány 5,1 milliárd forintos kultúratámogató csomagról is döntött a Magyar Művészeti Akadémiával egyeztetve, melynek célja, hogy a magyar kultúrát olyan helyzetbe hozzák, mintha nem lett volna járvány, és mérsékeljék a kultúrában dolgozókat ért károkat - ismertette Gulyás Gergely.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 3. vasárnap
Hermina
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. augusztus 2. 19:18
Agrárszektor  |  2025. augusztus 2. 20:04