Az egykor filléresnek számító nyaralási forma ma már egyre komplexebb élményszolgáltatássá vált
Az utasok számára a szájmaszk viselése ezután is kötelező, a kesztyű használata pedig javasolt - közölte a BKV szerdán az MTI-vel.
A fővárosi közlekedési cég azt írta, hogy a kijárási korlátozások feloldása után is ajánlott betartani a távolságtartási szabályokat, amihez a megfelelő járműkapacitást biztosítják. Hozzátették, hogy továbbra is megmarad a buszok első üléssorának kordonos elzárása, és - a normál időszakban megszokotthoz képest - nagyobb figyelmet fordítanak a járművek takarítására, fertőtlenítésére.
Kitértek arra is, a biztonsági intézkedéseikkel a dolgozóikat is védik: a BKV majdnem tízezer munkavállalója közül mindössze ketten betegedtek meg a koronavírus miatt, és nem tudnak olyan esetről, hogy a járműveiken bárki elkapta volna a fertőzést.

Súlyos, ami kiderült az "önkéntes" gyógyszertári árcsökkentésről: erről minden magyarnak tudnia kell
Az önkéntes gyógyszerár-korlátozás keretében 25 nem támogatott gyógyszer árát csökkentik a nagykereskedők, amelyek közül 24 szerepel a KSH fogyasztói kosarában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


