Idén márciusban ütötte fel fejét hazánkban a párosujjú patásokat érintő ragadós száj- és körömfájás járvány. De a hatásai még durvábbak lesznek.
Elsőként az Európai Unió tagországai közül Szlovéniában hivatalosan vége van a koronavírus-járványnak, sok fontos egészségügyi intézkedés és korlátozás még érvényben marad, de van egy fontos, amely nem: az EU-állampolgárok bizonyos feltételekkel szabadon beutazhatnak az országba.
Elsőként az Európai Unió tagországai közül Szlovéniában hivatalosan vége van a koronavírus-járványnak, sok fontos egészségügyi intézkedés és korlátozás még érvényben marad, de van egy fontos, amely nem: az EU-állampolgárok bizonyos feltételekkel szabadon beutazhatnak az országba.
Ezeket csütörtökön este döntötte el a kormány, és sajtóközleményben jelentette be. Az Európai Unió állampolgárai nem minden, de sok átkelőnél újra beléphetnek az országba, és már nem kell betartaniuk az eddigi előírást, a belépés utáni hétnapos karantént. Az unión kívüli országokból érkezőknek ezután is két hétre karanténba kell vonulniuk, ez alól csak kevés kivétel van.
Az ezekről szóló kormányhatározat egy nappal azután lép életbe, hogy megjelenik a hivatalos közlönyben, ami feltehetőleg pénteken lesz - írta az STA hírügynökség. Az Ausztriával közös határszakaszon 19 határállomáson keresztül, ellenőrzés mellett közlekedhetnek majd az uniós állampolgárok, az Olaszországgal közös határszakaszon kilenc, a Magyarországgal közös szakaszon pedig öt ilyen átkelő lesz.
Bizonyos határátkelőhelyeken továbbra is csak a határ térségében lakók, az ingázók és a helyi földtulajdonosok mehetnek át. Az országba légi úton három repülőtéren, tengeri úton pedig két kikötőn keresztül is be lehet jutni. A hírügynökségi jelentések nem szólnak a Horvátországgal közös határátkelőhelyekről. Zágráb szerdán jelentette be, hogy Horvátország napokon belül megnyithatja határait a szlovén turisták előtt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Továbbra sem léphetnek be Szlovéniába azok, akik a határon közlik, hogy fertőzöttek az új koronavírussal, vagy a betegség tünetei látszanak rajtuk. Ez alól csak azok kivételek, akiknek állandó lakhelye van Szlovéniában, nekik viszont jelentkezniük kell az egészségügyi ellátórendszernél.
Szlovéniában április 20-án kezdődött el a járvány miatt bevezetett korlátozások feloldása, a héten ez folytatódott, és szigorú óvintézkedések mellett jövő hétfőn kinyithatnak a bevásárlóközpontok, a szálláshelyek, a kávézók és éttermek, továbbá az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai - derült ki a válságkabinet csütörtöki sajtótájékoztatóján. Jelko Kacin sajtószóvivő azt mondta: az intézkedések fokozatos feloldása annak köszönhető, hogy az országban két hét óta csökken vagy stagnál az új fertőzöttek száma. Mindazonáltal hozzátette: arra is fel kell készülni, hogy két lépést tesznek hátra, akkor és ott, amikor és ahol a vírus újra felüti a fejét.

Hatalmas bajban vannak a magyar gyerekek: erről a szülők is alig tudnak, pedig gyorsan lépni kellene
Folyamatosan emelkedik az önsértő gyerekek száma hazánkban is. Egyre fiatalabban, nem ritkán már kiskamasz korban okoznak rendszeresen és szándékosan fájdalmat maguknak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


