Ennyire szabálykövető nép a magyar: már nagyon nem bírják a bezártságot

Több mint 5000 ember bevonásával készült, koronavírussal kapcsolatos kérdőíves kutatás első adatfelvételének kielemzését kezdték meg az ELTE PPK kutatói. Az első elemzésekből hozott néhány eredményt Urbán Róbert, az ELTE PPK Személyiség- és Egészségpszichológia Tanszék vezetője. A felmérésük alapján például a nők nagyobb arányban követik a megelőző intézkedéseket.

Az idősebbek nagyobb arányban követik a maszk és a távolságtartással kapcsolatos szabályzásokat, de kevésbé tartják be a kézmosással és -fertőtlenítéssel kapcsolatos javaslatokat. Minél súlyosabbnak gondolja valaki a vírus által kiváltott megbetegedést, annál komolyabban veszi a megelőző tevékenységek betartását. A preventív attitűddel erősebb kapcsolatot mutat, hogy súlyosabb veszélynek tartják a koronavírus okozta megbetegedést, mint hogy mennyire tartják valószínűnek, hogy elkapják-e a fertőzést.

A maszkviselési szokások társadalmi mintázódása alapján úgy tűnik, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségűek nagyobb arányban használnak maszkot. A Diagnosztika és Terápia Kiválósági Program videósorozatának harmadik részében Urbán Róbert kérdésekre is válaszolt az otthontanulással, bezártsággal, a járvány utóhatásaival kapcsolatban. Az interjú részleteit az ELTE honlapján tette közzé:

Miért viseljük nehezen a kötelező bezártságot?

Jelenleg egy krónikus stresszhelyzet áll fent, kiegészülve egy ingermegvonásos környezettel, amihez életkörülményektől függően hozzáadódhat egy zsúfoltságélmény vagy az elmagányosodás érzése. Az összetett hatásrendszer mellé társul a jövőre vonatkozó bizonytalanság. Mindemellett a személyek megélhetik a kontrollvesztés élményét, vagyis, amit eddig úgy éreztek, hogy szabályozni, irányítani tudtak, elvesztik. Az egész helyzetet átszínezi a krízis, azaz a váratlan, külső tényezők által megváltozott élethelyzet, amiben az eddig megszokott működési mechanizmusok helyére újakat kell kitalálni, kialakítani. A bezártság egy nagyon komplex élethelyzettel jár.

De azt látjuk, - és ez egy nagyon fontos üzenet -, hogy a korábbi krízishelyzetekből tanulva az emberek túlnyomó többsége túllesz ezen, és vissza tud térni a megszokott életéhez. A pszichológusoknak azokhoz az emberekhez kell elsősorban eljutniuk, akik a többlet terhek mellett nehezen tudnak túljutni a kialakult helyzeten.

Hogyan lehet megbirkózni a hosszú ideig tartó kényszerű távolságtartással?

A betegségtől, járványól való félelem hozadéka az elmagányosodás. Különösen az idős emberek szempontjából. Azt látom, hogy az idős emberek magukra maradtak, ugyan a gondoskodó gyerekek elviszik a csomagokat, leteszik az ajtajuk elé, viszont elmaradnak a hétköznapokban megszokott és fontossá vált társas interakciók. Ez a paradoxon az egészben.

Nem könnyű meghatározni, hol van az egyensúly ebben a helyzetben: mennyi mindent lehet az egészség miatti aggodalom okán feladni az életminőség rovására. Egy kicsit azt érzem, hogy átbillent a mérleg. A szabadságunkból és az emberi természetünkből sok elemet feláldozunk az egészségért. Az emberi természet társas természet. Az evolúció által is a társas mechanizmusok kerültek előtérbe, amiket most felül kell írnunk a védekezés érdekében.

Online felületeken próbáljuk pótolni a találkozások hiányát. Még, ha gyakoribbá válnak általa a kapcsolattartások, beszélgetések, mégsem tudja pótolni az űrt. Miért van ez?

Az online tér nagyon sok szempontból beszűkít, csak a vizuális és auditoros ingereket észleljük, de nem érezzük a másik illatát, szűkebb tartományban látjuk a másik mozgását, hiányoznak az apró rezdülések, gesztusok, érintések. Ez fokozottabb figyelmet igényel, fárasztóbb, kevesebb spontaneitással jár. A biológiai rendszerünk nem ahhoz adaptálódott, hogy egy másik személlyel elsősorban vizuális és auditoros csatornán keresztül érintkezzünk.

Többnyire most mégis ez az egyik legjobb lehetőségünk. Milyen eddigi hatásokat, tapasztalatokat lát az online oktatás bevezetésében?

Ha az egyetemistákra gondolunk, az ELTE gyorsan átállt az online oktatásra. Ez felhívta a figyelmünket a személyes érintkezés, a közösséghez való tartozás fontosságára, amit hajlamosak voltunk alábecsülni. Vannak olyan hallgatók, akik a találkozások hiánya miatt elmagányosodnak. Sorra kapjuk azokat a visszajelzéseket tőlük, hogy hiányolják és fontosnak tartják a személyes interakciót.

Milyen hatással lehet az otthontanulás a diákokra? Lehet a kiesett időszaknak utóhatása?

Nem kell vészharangokat kongatni. Szerintem ez inkább egy érdekes tapasztalás lehet azoknak, akiknek adottak a feltételek az otthontanulás teljesítéséhez. Sokkal nagyobb gondot látok abban, hogy nagyon különböző lehet a gyerekek otthoni helyzete, lehetősége az online térben folytatott társas részvételre.

A társadalmi egyenlőtlenségek tovább fognak nőni a helyzet hatására. Ez elég nagy baj, hiszen az új ismeretekre való fogékonyság, később nehezen behozható.

Mire érdemes szülőként odafigyelni?

Társadalmi helyzettől függetlenül a szülő elkövetheti azt a hibát, hogy a gyerek minden percét beosztja. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt a strukturáltság és a napok rendszertelensége között, de meglepő módon kellenek a szervezetlen, szabad idők. Talán Vekerdy Tamás mondta, hogy egy kicsit kell hagyni unatkozni a gyerekeket.

Mi segíthet az egyensúly megtalálásában és kialakításában?

Folyamatosan próbálkoznia kell egy családnak, hogy megtalálja, mi az, ami működik, és min kell változtatni. Sok családban nehéz feladni a perfekcionizmust, és elfogadni, hogy most nem kell a legmagasabb teljesítményt elérni. Érdemes a hangsúlyt az ’elég jó’-ra fekteteni, nem kell tökéletesnek lenni.

Ez a helyzet el fog múlni, és akkor lehet pótolni és törekedni arra a tökéletesség igényre, ami az egyén számára fontos, de talán ebből most érdemes lejjebb adni. Ilyenkor gyakran kell új ötleteket kitalálni, és mérlegelni, hogy egy adott helyzetet milyen más módokon lehet megoldani. Rendszerint nem az első megoldási mód lesz a legjobb. Ezt mi problémamegoldási folyamatnak nevezzük. Az aktív problémamegoldás segíthet megtalálni a családoknak a megfelelő egyensúlyt.

Segítenek a társállatok átvészelni ezt az időszakot?

Más kutatásokból tudjuk, hogy ahogy az emberi kapcsolatok képesek enyhíteni a stressz élettani hatásain, ugyanígy gyaníthatjuk ezt az állatok részéről is. Persze az nem lenne jó, ha valaki a most érzett magányosság miatt vállalna hirtelen társállatot, hiszen mi lesz a helyzet megszűntekor, ha visszaáll az az életritmus, ami eddig sem tette lehetővé az állattartást. Azt elképzelhetőnek tartom, hogy azoknak, akik állatot tartanak, némileg könnyebb a kialakult helyzetet elviselni, de ezt meg fogjuk tudni mondani a kutatásunkból.

Mit lehet tovább vinni egy ilyen helyzetből?

Sokan beszélnek arról, hogy meg fognak változni az utazási szokások, és több más eddigi szokásunkat is felülírhatja a járvány tapasztalata. Én, mint aki azzal foglalkozom, hogy az emberek hogyan tudják megváltoztatni a viselkedésüket a saját egészségük érdekében, látom azt, hogy mennyire nehéz a viselkedésváltozás. Ha minden visszatér a régi kerékvágásba, akkor a viselkedés is visszatér a régi kerékvágásba. Ha az életmódunkat meghatározó tényezők nem változnak, akkor a viselkedésünk is ugyanaz lesz.

Hogyan lehet lépést tartani azzal a hatalmas mennyiségű információval, ami nap mint nap ér bennünket, főként a koronavírussal kapcsolatban?

Nem nagyon lehet lépést tartani. A tanácsadók azt szokták javasolni, hogy az ember jelöljön ki a napban egy időszakot az aktuális hírek átnézésére, ne foglalkozzon ezekkel egésznap. Érdemes tájékozódni, de fontos limitálni az erre szánt időt, hogy ne uralja el a vírus az egész életünket, így is éppen eléggé eluralta már.