23 °C Budapest

Matolcsy: ha kell, a jegybank további lépéseket tesz

2020. április 23. 08:37

Jelentős tűzereje van Magyarországnak a kihívások kezelésére Matolcsy György szerint. Az MNB elnöke bejelentette: a Monetáris Tanács április 28-án, a következő rendszeres ülésén dönt az eszközvásárlási program feltételeiről.

Mind a költségvetésben, mind a monetáris politikában jelentős mozgástérrel és tűzerővel rendelkezünk a kihívások leküzdésére

- jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank elnökeelmondta, a gazdaságtörténetben egyedülálló módon az éves GDP 18-20 százalékát kitevő forrást mozgatnak meg a vírus okozta károk enyhítése és a gazdaság újraindítása érdekében. Ha szükséges, a kormány mellett a jegybank is további intézkedéseket fog meghozni. A gazdaság újraindításában az export és a beruházások újraindításának lesz meghatározó szerepe.

Magyarország, mint kis, nyitott ország számára kedvező, hogy az általános válságtapasztalatok szerint a gazdaság helyreállása leggyorsabban az exportáló ágazatokban történik meg. Előny számunkra, hogy hazánk erős export kapcsolatokkal rendelkezik olyan régiókkal, ahol a járványkezelés eddig sikeresnek ítélhető. Több nagy autóipari cég már be is jelentette a gyárak újranyitását, ami ugyancsak az export gyorsabb helyreállítását valószínűsíti. Az export beindulását követően azonban a hangsúlyt egyre inkább a beruházások felfuttatására kell áthelyezni

- emelte ki Matolcsy György. A Monetáris Tanács április 28-án, a következő rendszeres ülésén dönt az eszközvásárlási program feltételeiről.

Ahogy már korábban jeleztük, a hosszú oldalon likviditást pumpálunk a rendszerbe, amit a rövid oldalon kiszívunk, így laposabbá válhat a hozamgörbe. Vizsgáljuk, hogy a két eszközvásárlási program partnerkörébe miként tudnak banki és nem banki szereplők is bekerülni

- tette hozzá. Szólt arról is, hogy a jegybank 2013 óta minden évben nyereséget tudott elérni, azonban a 2019. évi 255 milliárd forintos nyereség rekordnak számít. Az eredmény alakulásában egyszeri hatásként az arany befektetésen elért közel 140 milliárd forintos nyereség meghatározó volt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. június 16. 17:33