22 °C Budapest

Leépítésekről kérdeztük a szentgotthárdi Opel-gyárat: ezért vezették be a 4 napos munkahetet

2020. április 20. 13:00

Egy névtelen, de magát érintettnek nevező levélíró arról tájékoztatta a Pénzcentrum szerkesztőségét, hogy megszorításokat vezettek be a szentgotthárdi Opel motorgyárban. Az üzem sajtófőnöke a Pénzcentrumnak ennek kapcsán elmondta: mindeddig az összes juttatás, illetve bér ki lett fizetve, ettől a héttől ugyan valóban rövidítettek a munkaidőn, de elbocsátásokat nem terveznek. Kaszás Zoltán hozzátette, nagy lendülettel indult az év a magyarországi üzemben, és a járvány kirobbanása előtt is arra készültek, hogy bővítik az állományt. Most azon vannak, hogy minél kisebb érvágással vészeljék át a kritikus időszakot. Tájékoztatása szerint az Opelt tulajdonló PSA-csoport hetente felülvizsgálja a helyzetet, és egy hétre előre dönt a gyártási folyamatok mikéntjéről - Szentgotthárdon már felkészültek az újraindulásra.

A szentgotthárdi Opel-üzemben történt megszorításokról kapott egy olvasói levelet a Pénzcentrum, ebben a névtelenségét kérő levélíró a többi mellett azt állította, hogy a motorgyár dolgozóinak lerövidítették a munkaidejét, kényszerszabadságra küldték őket, a bérüknek csak a felét fizetik ki, bizonyos jutalmakat visszatartanak, illetve hogy információi szerint a vállalat leépítésekre is készül.

Hogy kiderüljön, mi igaz mindebből, a Pénzcentrum megkerste az üzem sajtófőnökét, Kaszás Zoltánt, aki úgy reagált "szokás szerint felemás információk terjednek a köztudatban", ugyanis a gyárban a helyzet a következő:

mi március 23-a óta nem üzemelünk, az európai helyzetre tekintettel szünetel a termelés a szentgotthárdi motorgyárban. A héten sincs termelés, ezt eddig különféle módokon oldottuk meg: időbankos átszervezéssel, az éves szabadságkeret felhasználásával, illetve otthoni munkavégzéssel. Eddig még senkit nem kellett elbocsátanunk, nem is csökkentettük a fizetést, viszont, ettől a héttől kezdve rövidített munkaidőben dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy a hét 5 napjából egy napon fizetetlen szabadságra kell küldeni a munkavállalókat, négy munkanapot pedig fizetnek, de a termelés egyelőre még nem zajlik az üzemben.

Emellett Kaszás Zoltán arról tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy a húsvét utáni héten valóban mindenkinek szabadságra kellett mennie - neki is -, de kihangsúlyozta, hogy ez az éves szabadságkeret terhére ment, és száz százalékban fizetett szabadságról van szó. Az elbocsátásokra rátérve a sajtófőnök azt mondta:

Ilyen tervekről nem tudok. Januárban kezdtük az új motor gyártását, elég nagy lendülettel indult az év, 3 műszakban folyt a termelés, már szűkösen voltunk a munkaerővel is. Mielőtt beütött a vírushelyzet, akkor is azon voltunk, miképpen lehetne újabb dolgozókat felvenni. Arra számolunk, hogy miután lecsendesedik a koronavírus-helyzet, akkor vissza tudunk térni abba a kerékvágásba, ahogyan elindult a 2020-as év. Pontosan azért vezettük be a 4 napos munkahetet, hogy a kiadásokat csökkenteni tudjuk, de megtartsuk a munkaerőt.

A sajtófönök elmondta, hogy a PSA-csoportnál jelenleg hetente kiértékelik a helyzetet, minden hétvégén születik egy döntés arról, hogy mi a menetrend a következő hétre.

Úgyhogy én is csak azt tudom mondani: ezen a héten még nem indult el Szentgotthárdon a termelés, de megtettünk minden egészségvédelmi intézkedést annak érdekében, hogy ha kell, akkor el tudjunk indulni

- vázolta, majd azt is hozzátette, hogy minden döntés, így a szabadságolás, vagy a 4 napos munkahét beveztése előtt egyeztetnek a szentgotthárdi gyárban működő szakszervezetekkel és az üzemi tanáccsal.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mindenkinek az az érdeke, hogy minél kisebb érvágással vészeljük át ezeket a kritikus heteket, hónapokat

- mondta. Ami a juttatások visszatartását illeti, a hír Kaszás Zoltán szerint onnan eredhet, hogy valóban volt egy opeles-szintű extra juttatás, aminek nincs köze az Opel Szentgotthárdhoz, minden európai Opel-foglalkoztatottat érint.

Ezt a múlt év sikeres pénzügyi eredményei nyomán jelentette be az Opel februárban. Még valóban nem lett kiutalva, egyelőre vissza van tartva, de ezen felül az összes többi juttatás, extra, ami eddig járt, az a mai napig 100 százalékban ki lett fizetve, ahogy a béreket is 100 százalékban kifizették a munkavállalóknak

- jelentette ki Kaszás Zoltán.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 11. péntek
Nóra, Lili
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?