Ősszel nemcsak az iskolakezdés, hanem a cégek toborzási hulláma is elindul, ilyenkor azonban megszaporodnak az állásinterjúk és velük együtt a stressz és szorongás is.
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.
Arról kérdezte nemrég a Profession.hu a felhasználókat, hogy hatással volt-e a munkájukra a koronavírus miatt kialakult helyzet. Egy hét alatt több mint háromezren válaszoltak: 33 százalékuk elvesztette a munkahelyét, 26 százalékukat valamilyen szempontból negatívan érintette a helyzet (csökkent a fizetése, a munkaideje, kényszerszabadságra küldték) és 17 százalékukra bár még nem volt negatív hatással, de fél tőle, hogy ez még előfordulhat.
Mit tehet, aki ebben a helyzetben keres új munkahelyet? A toborzási szakértők úgy látják, a kiválasztási folyamat személyes találkozás nélkül is működhet, így nem kell attól tartania a jelölteknek, hogy a közvetlen találkozások minimálisra csökkentése miatt nem fognak állást találni. Egy állásinterjú online is megtartható, még ha kicsit sterilebb is lesz az élmény mindkét fél számára.
- sorolta a legfontosabb tudnivalókat Speiser Tamara, azügynökség toborzási szakembere.
Fontos továbbá, hogy lassan és érthetően beszéljünk, illetve, hogy tartsuk a szemkontaktust. Akármilyen jó az internet kapcsolatunk, elfordulhat, hogy akadozik, kihagy a hívás. A személyes jelenlét hiányában pedig tekintetünk könnyen elkalandozhat, ami által akaratlanul azt a hatást keltjük, mintha nem érdekelne minket a másik fél mondanivalója. Ezért figyeljünk folyamatosan a szemkontaktusra, ne fordítsuk el a fejünket a monitorról!
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Végezetül ne felejtsük, hogy egy interjún nem csak a jelölt mutatkozik be a vállalatnak, de a munkahelynek is jó benyomást kell tennie a jelentkezőre. Személyes benyomások híján ezért kérdezzünk rá minden minket érdeklő részletre a munkakörnyezetről, a leendő csapatról, a vállalati értékekről.
- zárta gondolatait a toborzási szakember.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


