Július eleji viharok rekordmennyiségű kárbejelentést hoztak az Alfa Biztosítónak, a kárösszeg meghaladja az 1,5 milliárdot.
Utazási tilalom, karantén, egyetembezárás: megjelent a vészhelyzet részleteit tartalmazó kormányrendelet.
Szerdán éjfél előtt pár perccel jelent meg a Magyar Közlönyben a kormányrendelet, amely "a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedéseket" tartalmazza. Mivel a dokumentrum még éjfél előtt jelent meg, csütörtök 0:01-től már hatályba is léptek a kormány intézkedései. Maga a rendelet sok meglepetést nem tartalmaz, jórészt azokat a pontokat sorolja, amelyket Gulyás Gergely miniszter is ismertetett szerdán - a mostani vészhelyzet március 26-ig érvényes, addig kell eldöntenie az Országgyűlésnek, hogy meghosszabbítjják-e.
Az új rendelet értelmében az egészségügyi dolgozók, a honvédek, homvédelmi alkalmazottak, rendőrök, NAV-osok, illetve a kormánytisztviselők nem hagyhatják el az országot "csak az ágazat irányításáért felelős miniszter külön engedélyével". A kormányrendelet azt is kimondha, hogy a honvédség "közreműködik a veszélyhelyzettel összefüggő rendvédelmi intézkedések végrehajtása során, vagyis támogatja a rendőrséget és a hivatásos katasztrófavédelmi szervet.
A rendelet a következőket tartalmazza:
- Nem léphet be Magyarország területére vonat, autóbusz és repülő Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból. Ezekből az országokból senki nem léphet be Magyarországra, kivéve, ha magyar állampolgárokról van szó.
- A szlovén, osztrák határokon azonnali hatállyal visszaállítják a határellenőrzést.
- Akinél koronavírus gyanúját állapítják meg, karanténba kerül. Akiknél fertőzés gyanúja nem merül fel, úgynevezett hatósági házi karanténba kerülnek, nekik otthoni karantént rendelnek el két hétre. A rendőrség ellenőrzi ennek a betartását.
- A magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesek.
- Tilos "a felsőoktatási intézmények hallgatók általi látogatása." Tehát az egyetemeknek be kell zárniuk csütörtöktől.
- Az általános és középiksolák kapcsán a kormányrendelet kimondja, hogy "az összehangolt védekezés érdekében köznevelési intézményben rendkívüli szünetet az intézményvezető,a jegyző, valamint az Oktatási Hivatal nem rendelhet el". Tehát csütörtöktől iskilai beszárásról csak a szakminiszter vagy a kormány dönthet.
- "A zárt helyen 100 főnél több személy, nem zárt helyen pedig 500 főnél több személy részvételével rendezvény tartása tilos, azzal, hogy e korlátozás érvényesítése a rendező, valamint a helyiség üzemeltetőjének a felelőssége."
- A Külföldi Nyelvtanulási Programot felfüggesztik. A külföldre irányuló iskolai kirándulás tilos, a már lefoglalt, külföldre irányuló iskolai kirándulást le kell mondani.
A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter pedig felhatalmazást kap az állami tulajdonú, létfontosságú infrastruktúra részét képező gazdasági társaságoknál "a működőképességet garantáló különleges szabályok megalkotására".
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


