Az irányelv számos intézkedést ír elő a bérezés átláthatóságának növelése érdekében.
Sok változás lépett életbe július 1-jével, köztük a védőnők várva várt átsorolása is az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá. Azonban a Pénzcentrum arról értesült, vannak még bizonytalanságok azzal kapcsolatban, hogyan fogják megállapítani az alapilletményt, valamint kik azok, akik még mindig csak remélhetik a béremelést.
Még tavaly novemberben ígérte meg a kormány, hogy béremelés jöhet az egészségügyben, amelyre végül idén július 1-jéig kellett várni. Az EMMI szerint az egészségügyi szakdolgozók és védőnők bére 2019 és 2022 között, négy lépcsőben fog emelkedni, összesen 72 százalékkal. A jelenlegi béremelés 78 ezer egészségügyi szakdolgozón túl elméletileg 4400 védőnőt is érint.
A védőnők július 1-jével hatályba lépett béremelése a gyakorlatban az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá való kerülést jelenti, azonban csak a közfinanszírozott ellátóknál. A védőnők folyamatosan kapják az átsorolási értesítőket a munkáltatóktól, amelyből az is kiderül, mennyi lesz az újonnan megállapított bér összege.
A Magyar Védőnők Egyesületét (MAVE), korábban kiadott közleménye szerint 1783 szolgáltatónál 5024 védőnői szolgálat van nyilvántartva: Ebből 198 szolgáltatóra (vállalkozás, gazdasági társaság, KHT, alapítvány) nem érvényes a most megjelent jogszabályi változás. Arra jelenleg nincs adatunk, hogy hány védőnőt érint személy szerint, akik vállalkozásban, gazdasági társaságban, vagy alapítványnál látják el feladataikat.
A Pénzcentrum megkérdezte a Magyar Védőnők Egyesületét (MAVE), így hogy már megkezdődtek az átsorolások, hogy hány védőnő marad ki a béremelkedésből. Csordás Ágnes Katalin, az egyesület elnöke elmondta lapunknak, hogy a vállalkozásra, gazdasági társaságokra nem vonatkozik a szakdolgozói bértábla, az ilyen formában dolgozó védőnők a Munka törvénykönyve alapján foglalkoztatottak:
Az egyesület elnöke szerint a védőnő finanszírozás eddig is nagyon szűkös volt, így a vállalkozások valószínűleg csak a működtetési kiadások rovására tudják megvalósítani a szakdolgozói bérszintet. Amennyiben ki fogják tudni gazdálkodni önerőből, mivel a vállalkozások részre kiegészítő forrás nem áll rendelkezésre a szakdolgozói bértábla magasabb besorolási illetményi szintjének biztosítására.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A közférában dolgozó védőnői béremeléssel kapcsolatos nagy kérdés a jogszabály hatálybalépését megelőzően az volt, hogy hogyan fogják számfejteni az alapilletményen felüli illetménykiegészítéseket, milyen pótlékok olvadnak be az alapbérbe, és maradnak meg azon túl. Erre azt a választ kaptuk, hogy mivel nem helyezték hatályon kívül a 43/1999 finanszírozási rendelet 21.§ (4) bekezdésben és a 76A, 76D, 76L §-aiban meghatározott kiegészítő illetményeket, így azok is folyamatosan kifizetésre kell, hogy kerüljenek a védőnőknek NEAK által megküldött összefoglaló alapján.
- mondta el lapunknak Csordás Ágnes. A fentiek eredményeképpen egyes településeken a védőnők nem kapják meg a jogszabályban biztosított illetménykiegészítéseket, a beígért béremelés ellenére.

Súlyos, ami kiderült az "önkéntes" gyógyszertári árcsökkentésről: erről minden magyarnak tudnia kell
Az önkéntes gyógyszerár-korlátozás keretében 25 nem támogatott gyógyszer árát csökkentik a nagykereskedők, amelyek közül 24 szerepel a KSH fogyasztói kosarában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


