Az adenovírus több mint 60 különböző törzse létezik, és szokatlanul ellenálló.
Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész - tudatta a család vasárnap az MTI-vel.
Koós János 81 éves volt, rövid ideig tartó betegségben hunyt el - olvasható a közleményben, amelyet lányának, Koós Rékának a menedzsere juttatott el az MTI-hez a család kérésére. A temetés részleteiről később adnak tájékoztatást.
Koós János 1937. november 21-én a romániai Gyergyószárhegyen született Kupsa János néven. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után Zeneművészeti Főiskolán oboa szakon végzett. Az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja volt 1957 és 1960 között, majd ezután indult táncdalénekesi karrierje.
Táncdalfesztiválokon nagy közönség- és szakmai sikert aratott - három fesztivált megnyert -, legemlékezetesebb dala a Kislány a zongoránál. Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, 1966 és 1970 között három filmben is szerepelt: Az oroszlán ugrani készül (1966), Bűbájosak (1969), A gyilkos a házban van (1970). A Mikroszkóp Színpad tagjaként színész és parodista volt 1982-től 1985-ig. Pályája itt és ekkor kapcsolódott össze Hofi Gézával, akivel énekes-parodista duót alakítva számos sikeres színpadi és televíziós produkciót készített. Később a karmesterséggel is megpróbálkozott: szimfonikus zenekart vezényelt a Zeneakadémián is, 1999-től televíziós szórakoztató műsorokat vezetett.
Felesége az énekesnő Dékány Sarolta, lánya, Réka énekes színésznő, Gergő fia is a családi hagyományt folytatva a zenével foglalkozik. Örökzöld slágerei: Annyi ember él a földön, Én, aki nála jártam, Kapitány, Mondjátok meg Máriának, Nem vagyok teljesen őrült, Sír a telefon. Koós János megkapta az Artisjus zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, és 2008-ban ő kapta meg elsőként a tiszteletbeli pénzügyőr címet. 2014-ben Szenes Iván Életműdíjjal tüntették ki.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








