A bátonyterenyei SungEel akkumulátorfeldolgozó üzemében tizenkét dolgozó szervezetében mutattak ki határérték feletti nikkelszintet.
Az opioidok okozta halálesetek vezető halálokok között vannak az Egyesült Államokban. Sokkal többen halnak meg például így, mint autobalesetben, erre pedig a történelem során még nem volt példa. Ez az összetevő több, itthon kapható gyógyszerben is megtalálható.
Az opioid túladagolások száma olyan gyorsan nőtt az utóbbi időben, hogy már a vezető halálokok között van. Egy 2017-es adatsor szerint, amelyet az amerikai National Safety Council készített, egy átlagos amerikai hamarabb hal meg opioid túladagolásban, mint autóbalesetben. Mindez leginkább azért aggasztó, mert a szervezet szerint a történelem során először fordul elő, hogy az opioidok gyakrabban okoznak halált, mint a balesetek - írja a Popular Science.
Ehhez nem csak az opioidok túladagolása okozta halálesetek növekedése járult hozzá: az autóbalesetek száma egyre csökkent az elmúlt évtizedekben. Mindenesetre érdekes adat, hogy egy apró kis pirula sokkal veszélyesebb, mint egy két tonnás fémdobozban száguldani az autópályán.
- mondta Ken Kolosh, akutatást vezető NSC munkatársa.
Az opioid több hazai gyógyszerben is előfordul
Mielőtt hátradőlnél, mondván téged nem érint a dolog, fontos tudatosítani: az opioid egyes fajtái megtalálhatóak bizonyos nyugtatókban és erős fájdalomcsillapítókban is. Hazánkban ezek szigorúan vénykötelesek, ennek ellenére nem árt az óvatosság - még csak véletlenül sem szabad túl sokat bevenni ezekből a szerekből. Alább - a teljesség igénye nélkül - felsorolunk néhány készítményt, amelyek tartalmaznak egyes opioidokat:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- Contramal (Grünenthal)
- Tramadol AL (Aluid)
- Tramadolor (Hexal)
- Tramalgic (Nycomed)
- Adamol (Meda Pharma)
- Ralgen (Zentiva)
- Zaldiar
- Doreta
- Durogesic tapasz (Janssen-Cilag)
- Fentanyl injekció (Richter)
- Dolforin tapasz (Richter)
- OxyContin
Azt mindenképp megjegyezzük, hogy ezek a gyógyszerek hosszú, rendkívül szigorú tesztelésen estek át, mielőtt forgalomba kerültek, az előírtnak megfelelő használatuk nem okozhat problémát. A fenti adatokat látva viszont nagyon fontos, hogy az ilyen készítményeket semmiképp ne használjuk az előírástól eltérően. Most pedig lássuk, az NSC kutatása alapján milyen gyakorisággal okoznak halált az egyes események:

Hatalmas bajban vannak a magyar gyerekek: erről a szülők is alig tudnak, pedig gyorsan lépni kellene
Folyamatosan emelkedik az önsértő gyerekek száma hazánkban is. Egyre fiatalabban, nem ritkán már kiskamasz korban okoznak rendszeresen és szándékosan fájdalmat maguknak.

Két betegség is durván kilőhet a következő 5 évben: ezekben már eddig is a világelsők között voltunk
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a serdülők egészségének javulása jelentősen elmarad a kisgyermekek egészségében és fejlődésében elért eredményektől.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


