Gigafejlesztések indulnak Budapesten: 3 zónára osztják a fővárost

2017. május 17. 08:30

Április végén megjelent egy olyan kormányrendelet, amely kiemelt beruházássá minősíti a budapesti kórházak felújítását - szúrta ki az Index. Az Egészséges Budapest Program alapján 24 helyen indulnak meg fejlesztések az elkövetkező években. Ugyan az erről szóló koncepciót a kormány még el sem fogadta, ez az első konkrét jele annak, hogy megkezdődhetnek az átalakítások.

A kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a kórházfejlesztéseket. A rendelet összesen 24 kórház fejlesztéséről ír. A budapesti egészségügyi rendszer teljes átszervezéséről már írtunk korábban. A százmilliárdokat megmozgató budapesti egészségügyi átszervezés lényege, hogy lesz három nagy kórházi centrum:

  • Dél-Budán "új komplex, szuperkórházat" építenek. A helyszín az M1-M7-es autópálya közös szakasza mellett fekvő, Dobogó nevű területen lesz.
  • Dél-Pesten centrummá alakul az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) és a közelében lévő Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet. Teljesen új kórházi tömböt építenek itt. Később más osztályok mellett ide költözik a Fiumei úti Baleseti Központ.
  • Észak Pesten tovább bővítik a Honvédkórházat. Ezt is új épületszárnnyal bővítik, ahová a Podmaniczky úti volt MÁV-kórház osztályai költöznek. A centrumba helikopterleszállót és parkolóházat is építenek.
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?