Áprilisban 141 földmozgást regisztrált a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium
Hatalmas orvos-, és nővérhiány. Ahhoz, hogy a szükséges minimumfeltételek teljesíthetőek legyenek a sürgősségi osztályokon a nyilvántartások alapján fellelhető kevesebb mint 140 megfelelő szakképesítéssel bíró orvoshoz képest több mint 600 orvosra lenne szükség - írja a Magyar Nemzet, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) levelére hivatkozva.
Tavaly ősszel több panasz is érkezett a kamara szerveihez többek között arról, hogy nem megfelelő képesítéssel is munkára kényszerítik az orvosokat, és súlyos orvos-, illetve nővérhiány uralkodik - tudta meg a lap Éger Istvántól, a MOK elnökétől.
Emiatt rendelte el a MOK a sürgősségi betegellátó osztályok (SBO) munkaerőhelyzetének felmérését. Az eredmények riasztóak, hiszen ez alapján legalább 34 kórház SBO-ja működik elégtelen és ezért szabálytalan körülmények között.
A felméréssel kapcsolatban Berényi Tamás, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság elnöke azt közölte a Magyar Időkkel: számos olyan információjuk van, amely alapjaiban kérdőjelezi meg a felmérés hitelességét. Elmondása szerint valóban élő probléma az orvoshiány, de nem érti, miért a sürgősségi betegellátás kérdését feszegetik, hiszen mentőorvos például még kevesebb van. A MOK szerint az adataik azonban hitelesek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


