23 °C Budapest

10 millió piroslámpás beteg gyógyult a magyar egészségügyben

Pénzcentrum
2016. augusztus 2. 09:00

Júliusban több mint félmillióan vettek igénybe egészségügyi ellátást úgy, hogy elvileg nem lettek volna rá jogosultak, mert sem ők, sem a munkáltatójuk nem fizetett járulékot - írja az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) kapott adatok alapján a Magyar Idők.

Az egészségügyi szolgáltatók egyetlen magyar állampolgárt sem utasíthatnak el, és az ellátás költségét sem fizettethetik meg senkivel. Annak ellenére sem, hogy 2007 óta a kórházak, rendelők, patikák online összeköttetésben állnak az OEP-pel, és piros jelzést kapnak, ha az ellátandó vagy receptet kiváltani szándékozó beteg egészségbiztosítási jogviszonya rendezetlen.

A napilap úgy tudja,

a jogviszony-ellenőrzés bevezetése óta eltelt csaknem tíz évben több milliószor jelzett a piros lámpa.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ennyi ember megrögzött járulék-nemfizető, hiszen ilyesmi akkor is megtörténhet, ha a munkáltató nem utalja el időben a levont járulékot, vagy ha az, aki saját maga után fizet, elfelejtkezik a havi utalásról.

Az OEP-nek ugyanakkor értesítenie kell ezekről az esetekről az adóhatóságot, az pedig felszólítja az érintettet vagy a munkáltatóját arra, hogy rendezze az elmaradt befizetéseket. Sőt, vizsgálatot is kezdeményezhet, és az elmaradt egészségügyi szolgáltatási járulékot, valamint a mulasztási bírságot is behajthatja.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 16. 16:37